Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1987-12-03
I" n I <© :©fo . I- A A -A Pedagógus PB a jövőben is politikai felelősségének érzi - lehetőségeihez mérten- az OKT megvalósításának segítését. Arra törekszik, hogy ebben a munkában is a kerület párt- állami- és tömegszervezeteivel a kialakult jó kapcsolatot folytassa. Fekete elvtárs: Javasolja, hogy a VB fogadja el a határozati javaslatot és az előterjesztést. Egy éves időszakra visszatekintve nem lehetett többet várni, de az anyagban kulturált fogalmazásban benne van >hogy lehetett volna többet tenni. A Pedagógus PB-nak a feladatává kell tenni, a törvény megvalósítását elemző politikai munkát. A testület egy általa megfelelőnek tartott időpontban tegyen javaslatot arra, hogy a PVB tárgyalja meg a tapasztalatokat. Az önállóság problémájához annyit kíván jelezni, hogy megítélése szerint nem sokkal lett nagyobb. Az önállóságnak legalább annyi hátulütője van, mint amennyi előnye,ezért a nevelőtestületek félnek tőle. Az eddigi gyafö korlat szerint ha nem tértek el a tantervtől akkor dicséret illeti a testületeket. Most kalkulálni kell az összes lehetőséget. Részt vett a MM PB ülésén,ahol ezt a témát dolgozták fel és ott sem tudtak még minden kérdést tisztázni. A Pedagógus PB-nak buzdítani kell a nevelőtestületeket az önállóságra. Valószínű az, hogy még élnek a régi beidegződések, függetlenül attól, hogy létrejött a KÉPI. A Pedagógus PB és a V.ker. Tanács VB MES osztálya gondolja át a felügyeleti és szakmai irányítás elhatárolását. Javasolja, hogy az előterjesztésben pontosítsák a számadatokat és fogadják el a záram dákot. I fö_________________________r BM -- - " "_