Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1986-10-09

zök, módszerek és rendszerek terén nincs egy országos méretű specializációra való törekvés és e tekintetben az ágazati irányítás egy a KSH-nál magasabb szintű és ha­táskörű megoldást igényel. Az utóbbi időszakban bizonyos értelemben megtorpanást okozott a nemzetközi gazdasági kapcsolatokat akadályozó embargó a számítástechnikai eszközök beszerzése terüle­tén. Ennek hatása késleltető tényező volt és áthidalása U elsősorban a KGST országok hatékony fejlesztési együtt­működésével oldható meg. 4. Az Intézeti pártszervezetke tevékenysége a számitástech­nikai fejlesztésben A gazdasági munka pártirányítása keretében a vizsgált intézmények pártszervezetei rendszeresen foglalkoztak az éves, illetve az időszakos problémák keretében számítás­­technikai vonatkozású kérdésekkel is. Kifejezetten számí­tástechnikai vonatkozású fejlesztési koncepciót vitatott meg 1979-ben az INFORMATIK jogelőd szervezet pártvezető­­y sége és ezt követően is több alkalommal tárgyalta a szá-1 mitástechnikai fejlesztési és alkalmazási elképzelése­ket, erről 1986. I. negyedévben párt- és gazdasági szer­vek közösen vállalati fórumot is rendeztek a társadalmi szervek közreműködésével. 1 í A SALDÓ Vállalat és jogelőd szervezetei pártvezetősé­gében szinte rendszeresen foglalkoztak a fejlesztési problémákkal. Legutóbb 1986. januárjában taggyűlésen í tárgyalták a számítástechnikai fejlesztés kérdéseit és szükségesnek mondták ki a marketinggel és az oktatással, mint kapcsolódó kérdésekkel való hatékony foglalkozás I feladatait. |I l —--------­­l r n- 15 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom