Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1985-07-04
- ÜMHI r n- 7 -Az elért eredményekhez hozzájárult Szövetségünk, annak testületi szervei ós ügyintéző apparátusa. Komoly erőfeszítéseket tettünk a problémák feltárására, a megoldási javaslatok kidolgozása, az érdekek képviselete és érvényesítése kérdésében. 3./ A Szövetség munkája: Az OKISZ Ellenőrzési Főosztálya 1984-ben a Szövetség 1982.-1983. évi gazdálkodásáról pénzügyi ós gazdasági ellenőrzést tartott. A Fővárosi Tanács 1984-ben általános állami törvényességi felügyeleti vizsgálatot végzett. A megállapitás szerint: "a Szövetség szervezete, választott testületéinek, apparátusának működése alapvetően megfelel a jogszabályoknak. A Szövetség a gazdasági, szövetkezetpolitikai, mozgalmi feladatait végrehajtotta. Elősegítette a szövetkezetek tervszerű gazdálkodását, termelésük, szolgáltatásaik fejlesztését, önkormányzati feladataik, munkaverseny ós brigódmozgalom kibontakoztatását, kulturális ós sporttevékenységük fejlesztését. Az apparátus egységes munkamódszere, stílusa az egyesülést követően kialakult. Tevékenységük ellátásának személyiós tárgyi feltétele biztosított. A szövetkezetekkel való ff kapcsolattartásukban a korábbi időszakhoz képest előrelépés tapasztalható. Rendszeressé váltak az elnöki értekezletek, ahol időszerű gazdasági kérdésekről, szövetkezetek helyzetéről, a szabályozók módosításának várható hatásairól tájékoztatták a szövetkezeti vezetőket. Holyamatos és hatékony segítséget adtak a kisszövetkezetek, szakcsoportok ós gazdasági munkaközösségek alakulásához és működéséhez." Szövetségünk éves gazdasági, mozgalmi intézkedési terv alapján végzi munkáját. 1985. évi célkitűzéseink középpontjában az MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottsága 1984. április 5-i állásfoglalásának végrehajtására vonatkozó feladatterv áll. i te 0 u0—— ■ tató*TM— "fi L -------------------------------------------— — f a