Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1985-12-19

r ff- 8 -A kerületi nyomdák profilban és gazdálkodási körülményekben jelentősen eltérnek egymástól. A tervkoncepció elkészült a Révai Nyomdában, a többi nyomdánál decemberben készül el a fórum elé megvitatásra kerülő változat. A Révai Nyomda a többitől eltérően un. guruló tervet alkalmáz, mindig öt éves időszakot körvonalaznak előre, így 1984-ben már 1989-ig terjedő elképzeléseik voltak, amelyeket a felté­telek változásának megfelelően módosítanak. tó A pártszervezetek folyamatosan résztvesznek e munkában, véle­ményt mondanak, a megszülető tervkoncepció már ennek a közös munkának az eredménye, de a Révai Nyomda kivételével a terv­­koncepciót a Pártvezetőségek még nem tárgyalták. A VII. ötéves terv készítése során tapasztalhatók feszültsé­gek. A Révai Nyomda piaci megrendelés problémát jelez, profil­jából adódóan ugyanis kevés a visszatérő termék. A Pénzjegy­­nyomda az 1986-1988 közötti államigazgatási igényeket létszám­­hiány miatt nem tudja kielégíteni, idegen munkaerő igénybe­vételére lesz szükség /párttagsági könyvek gyártása/. Kossuth és Zrinyi Nyomdáknál jelenleg piaci gond nem tapasztalható, de 00 gondot okoz a kedvezőtlen likviditási helyzet, a magas hitel­törlesztés . Feszültséget okoz, hogy a nyomdaipari fejlesztések tőkés devi­zát igényelnek, sok esetben a beruházás Ft fedezete rendelke zésre áll, de nincs behozatali engedély. Csökken a létszám, rendszeresek az anyagellátási gondok /fő­leg tőkés import, de szoc. papir és hazai papírnál is egyaránt 1 előfordulnak/. A szabályozóváltozás nem érte váratlanul a vizsgált nyomdá­kat, ugyanakkor a kongresszuson elhangzottak alapján már a nyár folyamán változatlan feltételek figyelembevételével kezd­tek tervezni. Ho L -I ^-----y----reTMTM-------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom