Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1984-09-13
- 7 -Súlyos kérdésként szerepelt a vitákban a területek szétszórtsága, ós az ezzel összefüggően a'szakszervezeti munka szervezettségének nehézségei. A szakszervezeti tisztségviselők körében általában 25-30 ff a kommunisták aránya, amint azt a testületi üleseken megállapították. Ez az arány lentről felfelé növekvő. Több területen jó eredményekről adhattak szamot a szakszervezeti munka szerepéről a párttaggá nevelésben. Általában a központokban és az intézményekben jelent gondot a szakszervezeti munkában kitűnt aktívák pártba való felvétele. A viták során elhangzott az ia, hogy a párttagsági arány fejlesztésében szükséges és helyes ut lehet az, hogy a választásoknál növeljék a párttagok szakszervezeti funkciókba való jelölését . A testületi üléseken megfogalmazott értékelés, az észrevételek és a vita jó alapot adott arra, hogy a területek a KB állásfoglalásával összefüggő, saját területük munkáját segitő feladattervet megfogólmazzálc. 3./ A vállalati, intézményi feladattervek megítélése, minősítése A pártszervezetek az V. kerületi Pártbizottság feladattól vet jónak, hasznosithatónak, megfelelő keretűnek tartják ahhoz, 0" hogy azzal összefüggően dolgozzák ki saját feladataikat. Általános az a tapasztalat, hogy a pártszervezetek az előírásoknak megfelelő, a helyi feladatok megoldását segito terveket dolgoztok ki. A feladottervek végrehajthatók, de konkrét gyakorlati megvalósításuk folyamatos, következetes munkát igényel. A feladottervek a pártvezetőség és a szakszervezeti munkában tevékenykedő kommunisták feladatait határozzak meg. A pártszervezetek feladatai között szerepel:- a kommunista szakszervezeti tisztségviselők félévenkénti ill. szükségszerű összehívása, felkészítése /Kossuth Ny., FCSM, VOLÁN 21. MAHART stb/ I ----^---i ■ Jl — " “9 0” ~ J I ^