Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1984-09-13
Kifogásolják, hogy a Nyomda, Papíripar és a Sajtó Dolgozóinak Szakszervezete tevékenységében a nyomdaipar szerepel hangsúlyosabban, a kiadói gondokat nem érzékelik megfelelően. Hasonló a helyzet a Közalkalmazottak Szakszervezeténél a kutatók, a tudományos és műszaki értelmiség hovatartozásának kérdésében. A velük való foglalkozást elégtelennek minősítették.- Néhány területen - elsősorban az APMO-hoz tartozó értelmiségiek körében - a KB állásfoglalását a lengyel eseményekkel hozták összefüggésbe. ti- A gazdaságból adódé gondok /bérek felszabadítása, a teljesítménnyel összefüggő bérezés helyes alkalmazása/ és az ezzel összefüggő szakszervezeti feladatok megfogalmazását több helyen hiányolták.- Az állásfoglalással összhangban igen erőteljes volt a vita a szociálpolitikái kérdésekről, s e témához kötődő szükséges és lehetséges helyi döntésekről.- Sok szó esett a munkahelyi demokrácia, a munkaverseny Ó3 a brigádmozgalomban lévő formális elemekről.- Többen a szakszervezeti munka bürokratizmusáról szóltak és követelményként állították s mozgalmi jelleti gének erősítését.- A szakszervezeti munka népszerűségének értéke az utóbbi időben csökkent - állapították meg néhányan aminek egyik okaként vetették fel az életszínvonal tartásához kötődő elfoglaltságot, amely elvon a közösségi munkától.- Általános vélemény, hogy a kerületi Szakszervezeti Szakmaközi Bizottság munkáját a pártszervezetekben nem ismerik. r n- 4 -L ff J