Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1984-07-05
határidők elhalasztásához hozzájárulni, tavaly az 1. sz. reaktorblokk üzembehelyezését nagy ünnepség keretében ejtettek meg, kihangsúlyozva az épitők és közülük elsősorban a generálkivitelező 22. sz. ÁÉV kiemelkedően sikeres tevékenységét. A vállalat elmúlt évi gazdálkodásának egyik jelentős eseménye a kisérleti bérgazálkodásban való részvétel volt. Teljes munkaidős létszámának 14 ff-os alapbéremelést juttatott, amit magas jövedelmezősége tett lehetővé. Dolgozóinak ez mindazonáltal csak 1,2 ff-os átlagbér növekedést jelentett, mert 1984-től megszűnt a kiemelt beruházásokon alkalmazható ösztönzési rendszer, 00 amely a vállalat bérköltségének eddig mintegy 13 ff-át tette ki. A vállalat érdemeinek és a fenti kényszernek elismerése mellett is bírálat és szankció érte tavalyi bérpolitikáját, mivel a bérhez viszonyított nyereség és a bérhez viszonyított anyagmentes termelés egyaránt alacsonyabb volt a megelőző évinél. A következő években a paksi munka volumenének csökkenésével kell számolni, ami a vállalat eredményének esetleg szerényebb mértékét eredményezheti, de a vállalatot veszélybe nem sodorja. Jelentős bázisa van a Dunai Vasműben /kokszoló/, Komárom megyében, és élénk vállalkozási tevékenységét jellemzi, hogy versenytárgyaláson nyerte el az oroszlányi féradusitó munkáját, a CHINOIN raktárépület és a csepeli Papírgyár rekonstrukcióját, Ugyancsak nagy előny, hogy fejlesztési alapját állami támoga ás vagy hiteltörlesztési kötelezettség nem terheli, részesedési alap tekintetében pedig jelentős tartalékkal rendelkezik. A 23. sz. Állami Építőipari Vállalat uj vezetése alatt bekövetkezett a kívánt fordulat. A korábban veszteséggel küzdő vállalat 1983-ban úgy produkált 27 millió forint eredményt, hogy költségei között ott szerepel a Fővárosi Tanács által meg nem téritett, 20 millió forintot meghaladó lengyel munkavállalói többletköltség. Jellemző, hogy versenytárgyaláson alapuló L áLmr- . -tel 9—--— ter n- 7 -