Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1982-01-21

r "i A Ugyanakkor a gazdasági irányitás sajátossága folytán néhány uj - vi­­j déki irányitás alatt álló - egység keletkezésével szemben tehetet­len volt, de ezek színvonala elfogadható. Általában jellemző /kerü- I létünk központi jellege folytán/, hogy Bizottságunk munkája gyakran | nem a kerületben realizálódik.. így pl. az Általános Balesetelhárítási j és Egészségvédelmi övórendszabály hatályon kivül helyezése után or 4 szágos szintű kezdeményezéseket is tett. | A jövőben elsősorban az ifjúság körében végzendő iskolán kivüli munkán­| kát kivánjuk fokozni, illetve javítani, a KISZ-el együttműködve. I III./ VÉRADÖ MOZGALOM: ) Kiemelt feladatunknak tartottuk a téritésmentes véradás kerületi ' feladatainak végrehajtását. ; . Alapos, gondos, szervező és propaganda munkát fejtettünk ki - a napra előre ütemezett - kerületi véradó terv megvalósításáért, melyet az y OHVI-vel egyeztettünk. ) Éves tervünk 4.800 liter. A kiszállások mellett fokoztuk az Intézeti vérvételek mennyiségét és arányát. /48 %/. Elkészítettük és folyama- 4 tosan figyelemmel kisértük a véradók alapszervezeti nyilvántartását. i Nyilvántartásunk szerint 10.973 véradó van kerületünkben. Fokozott Í figyelmet fordítottunk a véradók megnyerésére, megtartására és meg­| _ becsülésére. /Aranyfokozatu:116, ezüst:267, bronz: kitüntetést 62o vé-1 radó kapott, 23 fő egyéb kitüntetést /25,3o,4o,5o/ és évente 3-4 fő Ki­^ váló Véradó szervező lett. Megkezdtük az uj vérvételi módszerre J /plazmaferizisre/ történő szervezést. ,/eddig 2o főt szerveztünk/. ■ Folytatjuk a készenléti véradók szervezését, amely a fluktuáció és | a munkahelyek átszervezése, összevonása miatt átmenetileg lecsökkent. Jelenleg ismét 800 készneléti véradó van. A véradás szervezésével fog lalkozó aktivistáinkkal rendszeresen foglalkozunk. í Külön gcndot fordítottunk az eddig véradásban részt nem vettek meg­­* nyerésére. A kerület vállalatai és intézményei közül ujabb 35 helyen i vontuk be a dolgozókat a véradásba, jelenleg csupán 15 munkahely van ahol a szétszórtság, kislétszám miatt még nem sikerült véradást szer­vezni. Az évenként megrendezett KISZ véradónapon 200 fő körüli véradó mi ^ ^ Iz : í -Jg-"' mw mm ■ »

Next

/
Oldalképek
Tartalom