Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1982-01-21

r f ö Szabó Lászlóné elvtársnő: Az eddigi tapasztalatokat a kerületi Tanács Művelődési Osztálya hogyan ópiti be irányitó munkájába? Előadó válasza: Az irányitó munkában, a szervezési teendők végrehajtásában, a fel­tételek biztosításában kiemelkedő feladata van a kerületi Tanácsnak. A technika o. tantárgy szükségességét nem kérdőjelezzük meg, az eszközök hiánya azonban komoly gondot jelent ós probléma a személyi feltételek megteremtése is. A tanulók túlterheltsége fennáll. Az egyes tárgyak tanterveit ké­szítő szakemberek magas követelményeket támasztottak és az előké­szítés fázisában nem hangolták össze ezeket. A nagymennyiségű törzs­anyagot célszerű volna csökkenteni. A feszültséget fokozza, hogy az 1972-es oktatáspolitikai határozat szellemében a reformot egy demográfiai robbanás közepette kell meg­valósítani. A végrehajtás módja, a segédeszközök tekintetében korrigálásra van szükség, ezt a változást az oktatásügy nehezen tűri. Szükséges egy viszonylagos stabilitás, megoldható, ha az irányítás a feszültségek egy részét átvállalja a gyakorló pedagógusoktól. Mindenképpen kívánatos, hogy a feltételek megteremtése legalább egy évvel előzze meg a végrehajtás időszakát. A tanterv megvalósítása során meg kell oldani a munkára ós a tovább­tanulásra való felkészítést, e tekintetben társadalmi szemléletformá­lásra is szükség van. Az új tanterv jó lehetőséget biztosit a nevelő­iskola megteremtésére, erre megfelelő óraszám rendelkezésre áll. A fakultáoiót illetően nem tisztázott mit ad, mi a feladata, emiatt a szülők ós pedagógusok körében nagy a bizonytalanság. Pozitívum az egyénre szabott, differenciáit nevelés lehetősége órakeretben. Valóban van "alulterhelt" diák is, de aki becsületesen eleget akar tenni a követelményeknek, az nem, vagy nehezen birkózik meg azokkal. A tanári túlterhelést vizsgálta a Fővárosi Tanács, és megállapította, hogy heti 15-20 órás felkészülés szükséges, ez napi 3-4 óra elfog­laltságot jelent. A hiányzó feltételek nagy részét a szaktanár kény­telen megteremteni. Li------------------- I--------­­■ " ■ ------------------Jg ' ■ mm —-

Next

/
Oldalképek
Tartalom