Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1981-12-17

r n b. A kialakult mobilitás a káderösszetételt nem javí­totta: a gyakorlatba és onnan történő mozgás nagy­jából kiegyenlítette egymást. Továbbá a mozgás az utánpótlás biztosításában nem játszott lenyeges szerepet, mert elegendő bányászati képzettségű, fiatal mérnökök alkalmazására megfelelő számban /főleg a kereseti viszonyok miatt/ nem került sor. Az elöregedés veszélye változatlanul fennáll az alapszervezet területén. 6. A három intézetben végzett felmérés eredményének összeg­­■tó zéseképpen megállapíthatjuk: a. Mindhárom intézményben a vizsgált időszakban nott_a kutatói létszám. b. a mobilitás mértéke számszerűen elégségesnek lat­szik. c. Az intézetek szoros kapcsol a tbcmáll^^ ínyeket felhasználó - termelő, illetve egészség­ügy! - szférával, e körülmény a be- és kilépése­ket is megfelelő mértékben és irányban befolyásolta. d. Az intézmények nem a mobilitá^yelésé^e_^ke±l nek, inkább annak mértékét csökkenteni, tartalmát, ^ összetételét befolyásolni igyekeznek. el A kutatói utánpótlás biztosítása a vizsgált inté­zetekben más-más jellegű gondok leküzdését igényli, felmérésünk szerint az intézetek e feladataikat tudatosan igyekeznek megoldani. A kutatói mobilitás helysetét a. Intézmények oldaláról vizsgálva tehát megnyugtatónak találtuk. tó1 7 tói --

Next

/
Oldalképek
Tartalom