Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1980-04-17

r n J elentés az MSZMP V.ker. Bizottsága 1979. évi pártgazdasági és ügykezelési munkájáról A Budapesti Pártbizottság 1979. január 4-i levelében jóváhagyta a kerületi Pártbizottság költségvetését, melynek alapján beütemez­tük és végrehajtottuk 1979 éves feladatainkat. A költségvetési elő­irányzatok felhasználásánál figyelembe vettük a Központi Bizottság 1979. junius 29-i elvi állásfoglalását, illetve a Miniszter Tanács 1979. julius 12-i határozatát. Ennek eredményeként a működési és fenntartási költségfőcsoportban az áremelkedésekből adódó többlet költségeinket Is kigazdálkodtuk. Nem éltünk azokkal a módosítások­kal, melyre a K.B. Pártgazdasági és Ügykezelési Osztálya 1979.VII. 19-én kiadott Útmutatójában lehetőséget adott.-■ . . i ■ ' A költségvetés előirányzatai az év folyamán módosultak;- a béreknél és közterheiknél,- az állományba tartozó dolgozók személyi költségeinél,- a működési és fenntartási költségeknél.- A béreket és közterheket növelte 1979. január 1-től az éves bérfejlesztés /kisebb mértékben az évközben! bérmódositások/ és a bérekhez kapcsolódó közterhek összege. Z' Ytó ' ' ' - öllfe- Az állományba tartozó dolgozók személyi költségeit minden évben módosítja a november 2-án kifizetett bérarányos jutalom. További fófö korrekcióra volt szükség a jubileumi jutalmak.és a segélyek kifi­zetésénél. A működési és fenntartási költségfőcsoport költségeit ugyancsak minden évben módosítja az állományon kivüli dolgozók bérarányos jutalma. Bevételeink kedvezően alakultak. > -Bevételi tervünket loo,3 %-ra teljesítettük.- Tagdijbevételi tervünk teljesítése reális tervezést mutat. /loo,l %/ Egyben bizonyltja, hogy kerületünkben a párttagok teljesitik tag­díjfizetési kötelezettségeiket. lo , L—-----------------------------------------------------— 'I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom