Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1980-01-10
r n- 13 - V A párt belső életével kapcsolatban szorgalmazták a pártmegbizatások egyenletesebb elosztását, a tagfelvételi tevékenység fokozásátés a tényleges kommunista cselekvési egység erősítését, a mulasztásokkal szembeni következetes számonkérés indokoltságát. Többen értékelték a pártcsoportmunkát, kérték a tömegszervezetekben dolgozó kommunisták jobb, gyakoribb eligazítását. ^ A vitában a felsőbb pártszervek képviselői mindenütt részt vettek. Ismertették az alapszervezet munkájáról a testületek értékítéletét, felhívták a figyelmet a kiemelt feladatokra, ■ j I : A beszámolót követő hozzászólások elsősorban a munka értékelésének a „részletezését, kiegészítését, hangsúlyozását szolgálták. Ez inkább eszmecsere, mintsem érdemi vita jellegű volt, A hozzászólások és javaslatok kiegészítették a taggyűlések dokumentumait. Minden taggyűlés határozat hozatallal zárult. Általában a határozati javaslatokat kisebb kiegészítésekkel elfogadták. A határozatokra az a jellemző, hogy összefoglalóan megerősítették a ^■ X' már meglévő feladat meghatározásaikat, állásfoglalásaikat, illetve a részben megváltozott feltételekhez igazítva azokat konkrét .teendőkkel egészítették ki. Úgy foglaltak állást, hogy további feladataik konkrétabb meghatározását a gazdasági szabályzók isj morote, éves gazdasági szakmai torvük elfogadása után, a kerületi pártértelcozlet és a knngresszus határozatai alapján fogalmaznák meg. Második napirend keretében mindenütt megválasztották vezetőségválasztó taggyűlések tisztségviselőit, azok feladatait röviden körvonalazták. i' se ! L-----------------— r