Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1980-03-20
r ~i 1,/ A'KB határozatot megelőző időszak tevékenységének értékelése Az V. ötéves terv első három évében a vállalat termelési és gazdálkodási tevékenységét viszonylagosan változatlan külső- és belső körülmények jellemezték.- A hagyományosan kialakult 22 szakmában 1975-höz képest 1978-ban 223 millió Ft-tal termeltünk többet, miközben a fizikai létszám 387 fővel csökkent. A terfó melósi értéknövelésnek forrása a termelékenység volt, amelynek színvonala ebben az időszakban 17,0 %-kal emelkedett,- A piaci viszonyok változatlanok maradtak, adottságaink folytán az igények 75,0 %-ban alvállalkozói minőségben jelentkeztek az ország egész területén. Munkahelyeink száma erősen tagolt, földrajzi elosztásban meghaladta évente a 2000-et. Tevékenységünk súllyal Budapestre koncentrálódott ós elérte a termelési érték 52,0 %-át. s.- Erőforrásainkat a kapacitásunk 70,0 %-át kitevő kiemelt építési feladatok megvalósítására biztosítottuk, 1976-78, között a budapesti célcsoportos és komplex lakásépítési program maradéktalan végrehajtásával 14200 lakás szakipari munkáit készítettük el rendkívül „ kedvezőtlen negyedéves ütemtervek mellett. Ugyanis éves átlagban az I. félévben a lakásoknak 36,5 %-a volt j megvalósítható, ezzel szemben a IV.n. évben általában 37,0 % kivitelezése képezte feladatunkat. Az ütemtelensóg évről - évre számtalan operativ intézkedés megtételére kónyszeritett bennünket, t lo I -1 'II' JMi______ - 1- __-------------.—te*-