Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1980-11-27

r— l- 14 -Folyamatban van a villamosenergia-rendszer körzeti disz­pécser szolgálatainak automatikus üzemirányítását bizto­sitó rendszer és a megvalósításához szükséges berendezé­sek fejlesztése. Ez elsőként a fővárosban kerül kiépítés­re, a VEIKI által kifejlesztett mikroprocesszoros tele­mechanikai rendszerrel. /Ennek egyszerűbb típusát használ­ják az említett országos rendszerirányításban, illetve a Kiskörei Vízerőmű távirányítására a Tiszai Hőerőműből./ A villamosenergetikai telemechanikák célszerűen alkalmaz­hatók egyéb kiterjedt hálózatrendszerek üzemirányítására is. így került sor felhasználásukra a Fővárosi Vízmüvek hálózatán, valamint az olaj- és gázipar területén is. Erőmüvi beruházás és fűtőolaj megtakarítását célozza a hangfrekvenciás körvezérlés bevezetése, a rendszer csúcs­időben a fogyasztó berendezések meghatározott körét auto­matikusan lekapcsolja. A feladat a gyártóval és a fel­használóval szoros együttműködésben, tőkés licencia alkal­mazásával kerül megvalósításra, intézetünk a rendszerterv készítését, valamint egyes hiányzó berendezések kifejlesz­tését vállalta magára. f/ A számitásteohnlka alkalmazása ti Intézetünk a számítástechnika területén 2 évtizedes ha­gyományokkal, jelentős szellemi és anyagi bázissal ren­delkezik. A hetvenes évek közepén Számítóközpontunkat R-40 tipusu nagyteljesitményü számitógép üzembe helyezésé­vel bővitettük. Ezen kivül 5 közepes és kis számitőgépkon­figurációval rendelkezünk /Razdan, R-10, TPAi, PDP-40,stb./. A szarnitástechnika nemcsak az intézet minden tevékenységé­nek vált magától értetődő eszközévé, hanem vezető szerepet játszottunk e technika meghonosításában, kezdetben a vil­lamosenergetikában, később több vonatkozásban országos vi­szonylatban is. Ez nemcsak a felhasználói alkalmazásokra Sf I L ------------------------------r I

Next

/
Oldalképek
Tartalom