Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1980-11-13

fl A határozat végrehajtására kiadott intézkedések valójában intézkedések sorozatát jelentik, ahol már gyakran nincs is közvetlen kapcsolat magával a határozattal. Ezért nagyon fontos, hogy az uj intézkedésre vonatkozó döntéseknél igy a VI. ötéves terv véglegesítésénél is a vezérelvnek válto­zatlanul a márciusi határozatot tekintsék. 3/ Az eddigi munka alapján körvonalazható eredmények, valamint a végrehajtás során jelentkező problémák a következőkben összegezhetők. Megállapításunk szerint jelentős eredmény, hogy ti- mind következetesebben érvényesül a párt agrár­­politikája valamennyi területen.- a termelés dinamikus növekedése mellett évenkénti ingadozása mérséklődött /kiegyenlítettebbek a ter­mésátlagok, mérséklődött a sertésciklus, csökken­tek az egyes ágazatok termelési színvonala és az üzemek közötti különbségek/- egyes ágazatokban - elsősorban a növénytermelés terü­letén - nemzetközi összehasonlításban is sikerült magas termelési színvonalat elérni /gabonából az 1 főre jutó termelés eléri az 1,3 tonnát/. Említésre^ méltó a hús és tejtermelés növekedése is.- évek óta jó szinvonalu a lakosság élelmiszer ellátása, a mennyiségi igények kielégítése mellett javult a termékek minősége, bővült a választék.- az 198o. évi állati termék termelés a sertés es a baromfi ágazatban nagyobb lesz az előirányzottnál. A juhtartásban különösen nagymértékű fejlődés indult meg.- Javult az összhang a mezőgazdasági termelés és az élelmiszeripari feldolgozó kapacitás között ami már a VI. ötéves tervben fogja éreztetni hatását. te 4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom