Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1980-08-07
r n-tf- Kiemelt jelentősége van a fővárosi ellátásnak, melyet a beszámoló is jól tükröz. A fővárosban kb. 130 ezer fő dolgozik a kereskedelemben, ennek ellenére a kereskedelemfejlesztés továbbra sem javul. Az V. ötéves terv idő/ 2 szakára tervezett 190-200 e. m bővítésből nem valósult meg csak 120-130 e. m2eladótéri bővítés. Ebből eredően kiemelt feladattá vált a VI. ötéves tervben kér. fejlesztés , melyben a BkM rendkivül jó partnernak bizonyult. A kispesti és a csepeli áruházakat a Centrum kapja, melyben felsőszintű döntés van. Ezt az indokolja, hogy a Centrum Áruházak fővárosi bővítése minimális volt az elmúlt időszakban. Az uj áruházakat egy terv alapján azonos kivitelezésben próbáljá k megvalósítani. Ez jelentős költségmegtakarítást eredményezhet.- Tovább kell fejleszteni a meglévő áruházakat, kiemelten és gyors ütemben kell ebben előbbrelépni a következő ötéves terv során. Jó adottsága van a Centrum Áruházaknak a számos nagy egység, egységes vállalati irányítás mellett. Jobban és átgondoltabban lehet szervezni a kereskedelempolitikai tevékenységet összehangoltabban lehet fejlesztéseket megvalósítani. Szükséges továbbfejleszteni a vállalat és az ipar, valamint a nagykereslelelmi válalatok közötti együttműködést, különös tekintettel a kieső import beszerzések, illetve az olcsóbb cikkek részarányának növelése érdekében. p - A fővárosi kereskedelem 50 %-a tanácsi, 34 %-a állami kereskedelem. A szövetkezeti pedig 14-15 % és mindössze 1 % a magánkereskedelem. Az arányokban eltolódás lesz a szövetkezeti és kismértékben a magánkereskedáan terén a VI. ötéves tervben. Ez azonban alapvető arányátozást nem hoz magával.- A vállalat jól és eredményesen gazdálkodik a káder állománnyal ez erősebb kötődést jelent a vállalathoz.- Sokat tett a pártszervezet az elért eredményekért Jól és szakszerűen irányítja a pártvezetőség'gazdaságpolitikai munkát Ezt a munkát kell továbbfolytatni,igazodva az uj követelményeihez. ,- A beszámoló és a határozati javaslat korrekt,elfogadásra javasolja. í ML- ----- I