Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1979-02-08
- 1 -\ Az országos Filharmónia feladata a leomoly zenei hangversenyek rendezése az ország egész területén. Célja tehát elsősorban a hangverseny Iá tóga tó közönség zenei igényének- egy ‘‘fi"1" kulturális szükségletnek - kielégítése; osszekpaosolvaezta szolgálatot az izlésneveléssel: a közönség tenor művelődésen irányításával. Ezen belül különlegesen fontos oéljai közé tartozik -i£j" Lei nevelése /abból az alapvető felismerésből kiindulva, hogy a mai ifjúsági közönségből kerül ki a Jövő /leintett/ hangversenylátogató, zenét értő publikuma. Az Országos Filharmónia a közönség szolgálata mellett, a ma"r zeneművészet létérdekeinek eikötelezettJe is: a magyar zenei alkotóművészet értékeinek megismertetése s az állandó gondosko as a magyar előadómüvész-társadalora szeteplési lehetőségeire! szrntón fo feladatai közé tartozik. I. Az Országos Filharmónia a hangversenyrendezés államosít", köreponti szerveként 1952-ben d«tt létre. .Jelenlegi formájában"65- ^ óta, az Állami Hangversmy.ós MUsorigazgatóság megszun működik, mint komoly zenei hangversenyrendezés ónálló . . felénltése főbb vonalaiban a következőn./ budapesti Szorvezeti felépítése loe vidéki kironszékhellyel rendelkező központi apparátus, 2./ hat vidé "rfi /Bókésesaba, Debreoen, Győr, Miskolo, Pécs, Szeged/; Tz megyeszékhelyeken megyei meghízottak /szerződéses viszonyban/; "rágós Filharmónia állományába tartozik ezen kivu = b / a Magyar Állami Hangversenyenekar és fSzenergazgatoJa. 5./ a" Ferenc Kamarazenekar; 6./ amatőr testületként /bizonyoséi" w o é-4 KAwiis és hivatásos karnagya; 7./ az urdotációval/ a u ap6® stáinak testületé: hangszeres szólisták séágos Filharmónia kamaraegyüttesek /8 fő/, és énekesek,/összesen 62 szomeiy/, összesen 7o személy. L -----------------------------r- . - , - ... - . ■ — i— - - ' - - .ta®—. ----tej—m.r ró