Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1979-08-23

r “i I - 5 -A kívánatosnál lassabban, és ugyanakkor éles viták kísére­tében készültek a tantervek. A tankönyvek Írására akkor kellett megbízást adnunk, amikor még csak tantervi vázlatok álltak rendel­kezésünkre. Ezt igyekeztünk pótolni az OPI és a Tankönyvkiadó együttes munkájával készült tankönyvi útmutatókkal. A tankönyvek készítése nagy érdeklődést keltett tudományos körökben. Ennek érez­tük az előnyeit, de hátrányait is. A tudományos viták több esetben bizonytalanná tették szerzőinket, szerkesztőinket és akadályozzák a kéziratok időben történő elkészítését. Különösen 1974-ben és 1975-ben túlságosan sok, nemegyszer erősen eltúlzott birálat érte a használatban lévő tankönyveket.,,. Az alsőtagozatos olvasókönyvekről kimutatták, hogy azok megszépit­­ra ve mutatják be a társadalmi és gazdasági környezetet, elhallgatják a hibákat, a konfliktusokat. A tankönyvkritika nélkülözhetetlen, magunk is igényeljük, de ezek a cikkek, tv, rádióadások nem meg­alapozott tankönyvkritikát jelentettek. Ez megriasztotta a szer­kesztőket és szerzőket egyaránt, éppen ez az egyik oka annak, hogy a pályázaton való részvétel jóval kisebb, mint ahogyan arra szá­mítottunk. Az uj tankönyvek kiadása alighogy megkezdődött, sor került az OPI átszervezésére. Ez egy időre visszavetette az együttműkö­dést, az Intézet uj munkatársai többizben kritikával fogadták az előző döntéseket, mások pedig kellő tapasztalat hiján nem tudtak kellő segítséget adni a tankönyvirók és szerkesztők számára. A körültekintő szervezés, a nyomdák részéről tapasztal jó­szándék ellenére is sok nehézség adódik abból, hogy a nyomdaipar­ban éppen ezekben az években került sor egy jelentősebb rekonstruk­cióra, de ez a fejlesztés elsősorban a folyóiratok számára terem­tett kedvező helyzetet. A meglévő anyagi ösztönzési rendszer sem szolgálja megfelelően a tankönyvkiadást. Tulajdonképpen csak a nyom­dák közötti tankönyvversenyre és a nyomdákkal való hagyományos kapcsolatunkra építhetünk. A végrehajtásban nekünk is, a nyomdák­nak is gyakorta jelent gondot a papirellátás egyenetlensége. tóL — I

Next

/
Oldalképek
Tartalom