Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1977-01-13
Gondoskodnak arról, hogy minden jelöltnek legyen rendszeres társadalmi munkája és vegyen részt a politikai oktatásban. A jelölttel való rendszeres személyes foglalkozást pártmunkaként egy-egy^kommunista végzi, ki rendszerint egyik ajánlójává válik. A leendő párttagokkal szemben differenciáltan magas követelményeket állitunk. 1976-ban két új párttagot vettünk fel, és további két elvtársnő kérte a felvételét, melyet 1977 első negyedévében terjesztünk a taggyűlés elé. Az elmúlt évben alapszervezetünk legjelentősebb politikai eseménye a tagkönyvcsere volt. A pártvezetőség ennek végrehajtására részletes tervet készített, melynek következetes végigvitelével biztositani tudtuk a feladat £ határidőre való megoldását. E munkán belül természetesen az egyéni beszélgetéseket tartottuk a legjelentősebbnek. A beszélgetések lefolytatására 3 személyből álló csoportokat szerveztünk, melyben a pártceoport bizalmi és a pártvezetőség két tagja kapott helyet. A munka megkezdése előtt a beszélgetések lefolytatásával és az összeírással kapcsolatos feladatokról módszertani megbeszélést tartottunk. A gondos előkészítő munka hozzájárult ahhoz, hogy a beszélgetések túlnyomó részénél sikerült a fesztelen elvtársi légkör megteremtése, ós igy a beszélgetések a nyíltság es őszinteség elvtársieszmecseréi voltak. A beszélgetés minden elvtárssal megtörtént. Azt tapasztaltuk, hogy elvtársaink örömmel fogadták annak lehetőségét, hogy szót ejtsenek a párt politikájáról, vállalatunkról, pártszervezetünkről és személyes ügyeikről. , A beszélgetésekre felkészülten jöttek el a kommunisták és igy gp számos hasznos észrevétellel segitséget adtak a pártvezetoségnek a további munkához. , „ , A beszélgetésekkel erősödött a párttagság ós a partvezetoseg kapcsolata. A beszélgetések lantosabb tapasztalatai a következők:- Párttagságunk ismételten hitet tett pártunk politikája mellett, egyetért a programnyilatkozatban, valamint a XI. kongresszuson megfogalmazott feladatokkal, kész és képes arra, hogy megvalósításában aktivan részt vegyen.- Hangsúlyozták elvtársaink a tanulás, a politikai továbbképzés fontosságát, a párttagok aktiv kiállásénak szüksegesseget pártunk politikája mellett.- Kommunistáink büszkék a vállalatunk által eredményekre, mellyel jelentősen hozzájárultunk a kozmüvelodes fejlődéséhez.- Elvtársaink túlnyomó része pártszervezetünk munkájának színvonalát , szervezeti életét, hatékonyságát a gazdasági feladatokra való mozgósításban, a politikai felvilágosító és ideológiai munkában jónak minősítette.- 6 -