Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1976-03-04
I i- 4 -vonatkozó határozat meghatározott munkakörökre előirja az alapfokú politikai iskolai végzettséget, melyet osak ezen oktatási formán lehet tömegesen megszerezni, A nagyfokú igények között szerepel még az, hogy itt az oktatás szervezett keretek között történik; előislcolának tekintik az MLEE-re való felvételnél ás nem utolsósorban előmeneteli lehetőséget is látnak benne. A Politikai Bizottság vonatkozó határozata és az MSZMP Budapesti Bizottsága ötéves oktatáspolitikai tervében előírtak nem teszik lehetővé az ilyen nagy létszámú ós a párttagarány szempontjából nem kedvező összetételű hallgatók beiskolázását. Ennek megfelelően az 1974/1975* évi létszám 50 %-a vehető osak fel amely 750 fő ás a párttagok aránya 75 % kell, hogy legyen. Ezért a fel nem vehetőket az alapozó tanfolyamokra kell irányítani. b/A Központi Bizottság Titkársága 1975. november 3-án az alábbi határozatot hozta a Marxista-Leninista Esti Középfokú Iskola továbbfejlesztésére: ” A marxizmus - leninizmus esti középiskola alapvető feladata ^ az új koncepció szerint is a helyi politikai vezetők elméleti felkészülése a.párt politikájának alkotó alkalmazására ós végrehajtására. Az esti középiskola,tematikája az öthónapos párt iskola alapján kerül bővítésre. Ez biztosítja a pártszervezetek munkájában jelentkező politikai feladatok elméleti feldolgozását, a politikai műveltség bővítését és bizonyos politikai- vezetési ismeretek elsajátítását. A módosított tematika lehetővé teszi, hogy a hallgatók behatóbban foglalkozzanak a gazdaságpolitika, a pártirányitás ás pártélet, az ideológiai és kulturális nevelőmunka, a helyi politikai vezetés plvi módszertani kérdéseivel1', p ti______________________i .fi _________________._._ 'A ... jq-lMl____M__