Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1976-08-26

A vizsgálat megállapítása szerint egyértelműen kedvezB irányú a vállalat gazdasági nBvelcodáse. A realizált ered­ménye* alapjaként elsősorban a politikai, társadalmi os gazdasági vozatés egységét latot megjelölni, do legaláb ilyen értékű az a tény is, hogy a dolgozók, az aktiv törzsgárda a munkaversenymozgalmakon keresztül, hasznos . vállalásaikkal, kezdeményezéseikkel és a termelési fela­datok fegyelmezett végrehajtásával segítették a tervoél­­kitűzések megvalósítását. A vizsgálat a IV/5. éves tervidőszak gazdálkodásának elemzése rután kitért orra is, hogy milyen torvei van­nak a vállalatnak a kővetkező középtávú tervidőszaicra vonatkozóan. A megállapítások tömören a következőkben összegezhetők:- A vállalatnak konkrét célkitűzései vannak az V/5.éves tervidőszakra vonatkozóan. A tervoólkitüzések azonban a XV/5. éves tervidőszak alatti egyértelmű progresszív fejlődéshez mérten több vonatkozásban is mérsékeltebb ütemüek, egyes területe­­ken pedig visszalépést irányoznak elő. — A tervidőszak első évében, 1976-ban 1975. évhez viszonyítva közel azonos üzemképes jármű- ós rako­dógép állomány mellett 3-^ %-os létszámnövekedés­sel, az eredmónytömeget /1976. évi árszinten szá­molva/ 27 %-kal tervezi a vállalat csökkenteni. — A osökkenő volumenű nyereségterv mellett a válla­lat nem tudja megteremteni önerőből az átlagbérek növekedésének forrását. Az 1976. január 1-től érvényes Közgazdasági Szabály­zó módosítások alapján<a vállalat központi bérszín­vonal szabályozás alá tartozik, melynek értelmében 4,5 %-os a kedvezményezett átlagbórfejlesztési le­­he tőség.- 10 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom