Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1973-08-16
I " i- 6 -Ugyanakkor - bár a nominál és a reáljövedelműk emelkedése országos átlagban is és a lakosság főbb rétégéinél is számottevően meghaladta a fogyasztói árak emelkedését - a családok elég jelentő3 hányadának a nomináljövedelme egyik évről a másikr nem, vagy csak szerény mértekben emelkedett. A demográfiai viszonyok változása, a koreső oa eltartom arany módosulása például - párosulva a stagnáló vagy csökkenő jövedelemmel - egyes családok életszínvonalának csökkenését is eredményezte. t Mindezeket a körülményeket figyelembe kell venni az árpolitikának is, A szubjektív elemeket sem lehet alábecsülni. . Nem egyszer tapasztaljuk, hogy olyan jelensegek, amelyeket mi pillanatnyilag egyszerűen szubjektívnek minősítünk nagyon gazdasági tartalommal bírnak. így például, hogy lakosságunk érzó- ^ kenyebb a létfenntartási oikkek árának növekedésére, ez természetesen következik abból, hogy nálunk egyrészt alacsonyabb az életszínvonal, mint a fejlett ipari országokban, másrészt viszont nagyobb is az igény az életszinvonal viszonylag egyenletes növekedése iránt. A társadalmi tudat azonban ma kissé egyoldalúan a fogyasztói árak iránt mutatkozik érzékenynek. Feltétlenül szükségesnek látszik tudatosítani a dolgozókban azt, hogy az árak emelése vagy csökkentése elsősorban és döntő mentekben a termelőmunka hatékonyságától, saját üzemükben és másikéban folytatott gazdálkodás eredményességétől függ és nem egyszerűen az Árhivataltól, vagy a kormányzat gazdaságpolitikai döntéseitől. Az áralakulásnak megvannak a maga objektív törvényszerűségei, amelyek megsértése éppen olyan káros követlcezmenyekkel járhat a társadalom számára, mint más objektív gazdasági törvényeké. 2/ Az ipari termelői árszint öt év alatt 14,2 %-kal emelkedett, amelyből 5,5 % az 1968 évi általános ipari termelői árreform következtében valósult meg. Az uj ipari ármechanizmusban bekövetkezett árszintemelkedés 5o%ban központi intézkedésekre, a másik 5o%-a piaci tényezőkre vezethető vissza. Az ipari termelői árak változtatásának fő meghatározója ■ — — ---------------