Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1973-08-16

- a tisztességtelen haszon uj j°oi „lom-in+- a szerződéses árfegyelem megszilárdítás.a, k- a több éves szállítási és árszerződések rendszerének kísérleti bevezetése érdekében hozott állami határozatokban jelentek meg.- x -Az árpolitika értékelése és az intézkedések megértése nem nélkülözheti ama tényezők figyelembevételét, amelyek jelen idő­pontban objektiv meghatározói az árpolitikánál:. Figyelemmel kell lenni arra, hogy 1/ A technikai fejlődés és a gazdasági struktúra megváltoz­tatása nem valósítható meg a vállalatok es a gazdasági életben tevékenykedők nagyobb anyagi ^ Ennek következtében az árváltozások helyenként a gazdasá­gi dinamika megvalósításának előfeltételét jelentik. Ké ségtelen, hogy az ezzel kapcsolatos aremelkedések kiseb­bek lehetnének, ha az elavult termekek előállítását idő­ben megszüntetnék és igy azok dotálása feleslegesse válna. 2/ A magyar gazdaság helyzete a hetvenes években - számot-7 tevő fejlődésünk ellenére, illetve részben opgen annak következtében lényegesen nehezebbé válik. E nehézsé­gek okai az alábbi tényezőkben rejlenek:- A magvar gazdaság nyersanyagokban szegény. Ennek követ­keztében késztermékeket előállító iparágaink vekedése érdekében egyre több nyersanyagot kell importál­nunk, de a nyersanyagok világpiaci ára egyre gyorsuló ütemben emelkedik. E folyamat ebben az évtizedben még erősödik, hiszen a nyersanyagtermelő országok áremelőstra­tégiát és szervezeti formákat alakítottak ki,- A magvar népesség életszinvonal emelkedése, - többek között - abban jelentkezik, hogy a reálbérek emelkednek. ^ Ennek következteben egyre kevesebb lesz azon termékek száma, amelyek termelése során eddig, - alacsonyabb élet­színvonalunk /bérszínvonalún!:/ következtében -, konzer­vatív előnyökkel rendelkeztünk,- A növekvő nyersanyagbehozatalt egyre több késztermék exportjával kell kiegyenlítenünk. Technikailag azonban csak mot kezdjük elhagyni a közepesen fejlett országok sáviát; ezért sok uj technikát kell adaptálnunk annak érdekében, hogy késztermékeink viszonylagosan gazdasá­gosán legyenek exportálhatok. Közismert azonban, hogy a korszerű technika importja is drága es nagy szervezett­séget igényel. Az előzőekben ismertetett helyzetből következik, hogy a I 00 I- 2 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom