Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1973-03-29
í végleges kialakítása előtt, általában a pártcsoportvezetők, alapszervezeti vezetőségek | meghallgatása után foglalnak állást és képviselik a dolgozók széles körének érdekeit és véleményét, valamint bírálatát. Vezetőségeink többsége hangsúlyozottan igényli az ifjúság véleményét, egyben törekednek mind több kérdésben tevőlegesen bevonni a fiatal szakembereket a feladatok megoldásába. Általában javult pártszervezeteink kapcsolata a tömegszervezetekkel, a szocialista brigádmozgalommal is. Elismerést érdemlő eredménye pártszervezeteink gazdasági munkát segitő tevékenységének az, hogy - különösen a nagyobb vállalatoknál - a vállalatok igazgatói, gazdasági vezetői igénylik a pártszervezet véleményét, állásfoglalásait alapul veszik munkájukban. Ez köszönhető annak a reális, a vállalati sajátosságokat figyelembe vevő, következetes politikának is, amely jellemzi ma vezetőségeink munkáját. Az eredmények és előrehaladás mellett fel kell figyelni azokra a negatívumokra is, amelyek különösen a kisebb vállalataink pártszervezeteinek munkájában jelentkeznek. Általában elmondható, hogy pártszervezeteinknek különösen nagy gondot jelent a sajátos, zömmel értelmiségi vállalati összetétel miatt erőteljesebben megnyilvánuló kispolgári szemlélet. E téren még sok a tennivaló. A jövedelmek országos átlag alatti növekedési aránya igen nehéz helyzetet teremtett pártszer- 4% ' vezeteiknél. Számos esetben pártvezetőségeinknek szembe kellett nézniük a párt-, általában a társadalmi munka nem kellő elismerésével és ezzel összefüggésben aktivistáink | panaszaival. Az általános értékelés mellett néhány pártszervezetünk munkája külön is említést érdemel. i Eredményes és jól szervezett munkát végzett az ERŐTERV pártszervezete. ( A vállalat kiemelt, nagy beruházásokat tervez. Feladata az ország energiakapacitásának bővítése, a hagyományos erőműrendszer továbbfejlesztése. Ezért a népgazdaság vagyonával való takarékos gazdálkodást a vállalatnál fokozottabb mértékben igyekeztek a közgondolkodás szerves részévé tenni. A MÁVTI pártszervezete évenként két alkalommal értékeli a vállalat gazdasági munkáját és számoltatják be a vállalat igazgatóját. Nagy mozgósító erővel bírnak a negyedévenként rendszeresen tartott nyilvános pártnapok, ahol a külön- 1 ^ böző párt- és kormányhatározatokból a tervezőintézetekre vonatkozó feladatokat i sm értetik A BUVÁTI pártszervezete bátran lépett fel az olyan látszattakarékossággal szemben, amely a használati értéket csökkentő, vagy az üzemeltetés folyamán tobb\ letköltséget eredményező „megoldást" szorgalmazza. A KERTI pártszervezetének kezdeményezésére határozat született olyan lé- 1 tesitmények és szerkezetek tervezésére, amelyek biztosítják a korszerű keres( kedelmi technológia feltételeit, fokozzák a kereskedelmi létesítmények átbocsátó! képességét és gazdaságos költségmutatóikkal megfelelnek a korszerű kereskedelem követelményeinek. > nül IY 1 w i .t .•gyi *; 8" 1 ' ftf I 5