Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1973-03-01

„ 41 faamm ,. ■it.sMmmmmmmmt 6 Tanítsák meg a KISZ vezetőket demokratikus módon dolgozni, követeljék meg tőluk, hogy saját alap­­szervezeteikben, sőt tagjaikkal való kapcsolataik­ban Ugyanúgy érvényesítsék a demokratikus gyukor a­­tot, ahogy maguknak igénylik azt a felnőttek részé - ről. Talán nem is kell hangsúlyozni, hogy ez osak akkor lehet sikeres, ha a pártszervezet a maga mun­kájában erre példát ad. Hagy munka vár a P^fezer­­vezetekre, saját módszereik fejlesztésében a Kie­szel közvetlenül foglalkozó tanárok, majd - a kört fokozatosan azéleaitve - a tantestület szem e o - nek, médszereinok csiszolásában, formálásában. b/ Rendkívüli mértékben nehezíti a munkát a koordiná­latlanság. Hézet azonosságot kellene teremten a pártszervezetnek, valamint a KISZ helyi es felsőbb szervei közt, a nevelés tartalmi vonatkozásaiban, o követelményeknek, a céloknak - az általanossago­­kon túlmenő - megfogalmazásában. Tisztázásra vár a kerületi és felsőbb KISZ szervek munkájának összehangolása az iskoláéval, oorc n oiós hibák következtében az ifjúsági irányító niunta hatékonysága nem tud a befektetett energiának meg­­felelően kibontakozni. Pl. a vertikális szervezés forma kötelezővé tételét a KISZ nyilván*ffeafe - ta, mielőtt meggyőződtek volna, hogy az iskol. /diákok és tanárok/ birják-e az őzzel járó fokozot­tabb megterhelést. Egy másik példa! a Közneve február 9-i számában azt olvashatjuk, hogy jani| K31-ig bezárva /!/ minden középiskolában fefefe a vertikális szervezeti fomát, a kétéves kifelet tapasztalatait. Tanár és diák egyaránt e oikkbff értesült, hogy január 31-ig meg kellett vo na ismertetni az uj szervezeti rendszert. L —----------------------------------------------------------------------------------------------|

Next

/
Oldalképek
Tartalom