Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1972-06-29

r “ Stc. 4859.- 12 -résztvesz a heti vezetői értekezleteken. Annak érdekében, hogy ezekre a kollektív felkészülést, a pártvezetőség egy­séges álláspontjának kialakítását gazdaságosabb időbeosz­tással valósíthassuk meg, ez évben már a vezetőség tagjai külön-külön is megkapják az összes irásos előterjesztést. A vezetőség személyi összetétele ehhez előnyös, mivel be­osztásuknál fogva konkrét ismerői egy-egy fontos tröszti szakterületnek, igy egymást kiegészítik es segitik. A közös értekezleteken ugy igyekszünk résztvenni a gazdasági döntések előkészítésében, megalapozásában, hogy•részünkről minél kevesebb utólagos bírálatra kerüljön sor. A hozott határozatok végrehajtását a pártmunka eszközeivel folyamato­san szorgalmazzuk. Bírálatainkat, észrevételeinket, javas­latainkat a gazdasági vezetés igényli, és eddigi tapaszta­lataink szerint kellő súllyal figyelembe is veszi. A párt­brigád vizsgálatban kifejtett segitő munkáért többizben ta köszönetét fejezte ki a tröszt és a vállalatok gazdasági vezetése. IV. Javaslatok, elgondolások a kádermunka és a koordinációs jogkör ervenyesitesének további fejlesztésére.- A kádermunkával kap®solatos Pol.Biz. határozat szellemében fontos feladatunknak tartottuk a gazdasági vezetők megis­merését abból a szempontból, hogy a velük szemben támasz­tott hármas követelménynek megfelelnek-e. A napi munka so­rán folyamatában győződtünk meg arról, hogy milyen a munka­stílusuk, emberi, politikai magatartásuk, helytállásuk, vezetési módszerük. Tapasztalatainkat összegezve véleményünk nem egy-egy kiragadott eset kapcsán alakul ki, hanem hosszabb tavon szerzett ismeretek alapján. ta Javasoljuk, hogy az irányitó párt- és gazdasági szervek tá­maszkodjanak jobban-a pártszervezetek tapasztalataira a ká­derek megítélésében.- Hasznosnak tartanánk, ha időnként a MÉM pártbizottsága - a kerületi pártbizottsággal együtt - ha nem is a koordinációs határozat alapján, de rendszeresen tartana információs ér­tekezleteket az egyes ágazatok feladatairól, az együttmükö­­des elősegítése érdekében.- Kérjük, hogy a kerületi pártbizottság a koordinációs jog gyakorlásával kapcsolatos tapasztalatokat ismertesse, hogy abból tanulhassunk és ezirányú munkánkat még hatékonyabba tehessük. Budapest, 1972. junius hó 9. tacd A Gabona Tröszt párbalapszervezetének / ffvezetősége nevében Z.áfr melléklet. / " '' \ jHvá tekoH ‘ / Földi Lászlónéff \ \ párttitkár i—i-5s 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom