Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1972-06-29

i i "V „ 6 -intézetek jelentős részében a vezető.:, ce a pártszervezet is ke vésbó alkalmazza a menetközben! bírálatot s erre az esetek több ségétoett osiipáh á négyévenként megismétlődő mihősiiéseknél kerül sor. Rendszeressé vált az akadémia! 4 ütésetekben dl ehhe Vonat - kozó ajánlásnak megfelelően az egyes kutatók éves munkáját tartal­mazó önértékelő jelentés készítése. Ez igen jónak mondható, de^ hatékonnyá igazában akkor válhatna, ha ezen jelentések értékelésé­re, véleményezésére, elbírálására rendszeresen sor kerülne. Ez nem mondható általánosnak ás helyenként a pártvezetőségek ezért bírálják is az intézet vezetoseget. Itt kell megemlíteni a tudományos intézetek egy részében általá - nosnak mondható torz helyzetet, mely szerint a káderkiegeszitesek­­nél nem az intézet választ, hanem az intézetet választják. Való jában kontraszelekció megy végbe, - az intézetet elhagyják a ta - pasztáit kutatók és helyükre kénytelenek heérni közvetlenül az^ egyetemről kikerült fiatalok felvételével. Ezt mutatja az akadó miai intézetek korösszetétele is. A 30 évnél fiatalabb kutatók aránya átlagosan ma már az intézeti létszám 30-50 százaléka kö­zött mozog. Ennek megvannak az előnyei, de ugyanakkor a jelentős hátrányai is. Pozitiv jelenségnek tekinthető önmagában a fiatalítás, fiatal ^ erőknek a kutatómunkára való nevelése, az utánpótlás biztosítása. Az újonnan felvett fiatalok felkészültsége korszerűbb, nyelvtudá­sa szélesebb, - többségét tehetsége, adottságai predesztinálják arra, hogy jó kutatókká váljanak. Az ilyen fiatalok gyorsütemü és nagyarányú bevonulása az intézetekbe azonban mind szakmai, mind p'-litikai szempontból problémákat okoz. Szakmai szempontból mindenekelőtt azt a nehézséget támasztják, hogy miután az idősebb, tapasztaltabb kutatóknak nincs elegendő ideje a fiatalok neveié sére, lelassul önálló kutatóvá érlelésük folyamata és a pártszer­vezetnek gyakran nincs elegendő ereje a hatásos, minden vonatko zásban kielégítő politikai nevelésre sem. Nehezíti ezt többek között az is, hogy a fiatalok jelentős részének politikai erdek - lődése nem kielégítő, elsősorban szakmai előmenetelük ós anyagi helyzetük javításának kérdései foglalkoztatják őket. iL ftft — i I

Next

/
Oldalképek
Tartalom