Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1972-11-30
nem dotálják, elég magasan, ezért többen vonakodnak a Jegyzetirástól, bármennyire szükségé is volna egyébként arra a a gáténak! Nagyon időszerű, hogy a Művelődésügyi Minisztérium minél előbb új jegyzetkiadási rendelkezést adjon ki.- Az új rektor nagy ambícióval, új kezdeménye zésekkel látott munkához. A pártvezetés és az új rektor között elvszeru, elvtársias kapcsolat alakult ki. A rektor rendszeresen r ávesz a PVB minden ülésén, ahol aktiv részese a döntőseknek. rektor több olyan PVB javaslat végrehajtásához hozzákezdett amelyet még.az előző' rektor működése idejön dolgozott fcT áfti ós pártvezetőségek közötti kapcsolat is hasonló irányban ós módon fejlődik. A Művelődésügyi Minisztérium helyesen, szorgalmazza a folyamatos számonkérés módszereinek szélesebb alkalmazasat aminek eredményeként folyamatosabbá vált a hallgatok an =. , zonban a hallgatói terhelés továbbra is súlyos probléma, annak "“22 U-M. “T2.M2' nzőkek közötti együttműködőst, mert pl. el~a au 7 P ként jelentkezik, hogy az ideológiai tárgyaknál bc;vez® ° kiscsoportos oktatás lehetőségeit, potenciális előnyeit agy bán leront ja a hallgatók szaktárgyakból való túlterhelése. ta ' „„n + iifoiipr nrobtematikus ok-3J A szakmailag, vagy politikailag . , tatók más munkaterületre való vi határozata megjelenese óta a korabWta ^ foglalkoztatja az egyetem' part-os ©ff tá ne_ . „kölcsi okokból ffffff—jrft veSdóftyi Minisztérium ve szerepelt ezevben. Ebből herma; tartoznak. A lish a t á s k ö r é f f"aá;3; nehézsége abban volt :: “ ft/z egysiemi minősitések és fff e j l e s z t é s i a pártbizottság titkára f Xokkll'tisztázta a konkrét személyekre vonatkozó feladaj __________________35 . I ' í- 7 -