Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1972-10-05
A pártszervezőt akkor tudja ellenőrző szerepót jól betölteni, ha ismeri a hivatal előtt álló feladatokat ós tájókoz/obt ezek végrehajtásának helyzetéről. Erre számtalan módja és lcnctősége van:- az alapszervezet titkára részt vesz felsŐDb pártfórumok olyan tanácskozásain, ahol a hivatal munkáját tárgyalják;- a párttitkár részt vesz a hivatalvezetós munkaértekezletein, vezetői megbeszéléseken, az ott hozott döntésekről szükség szerint tájékoztatja a vezetőséget vagy a taggyűlést;- a pártvezetőség rendszeresen figyelemmel kiséri a kerületét érintő párthatározatokat, állami rendeleteket, a felügyeleti szervek döntéseit, a végrehajtást értékelő szakmai anyagomat; ta- a hivatal vezetője rendszeresen tájékoztatja a pártvezotŐsógot a fölsőbb irányító szerv által megszabott feladatokról, f stb, ri A pártszervezet mindezek ismeretében határozza meg tennivalóit a szakmai feladatok végrehajtásában és annak ellenőrzésében. A beszámoltatásnál általános szabály az, hogy a hivatalvezetők beszámoltatását mindig az arra illetékes pártszerv végezze: az alapszervezetek területük illetékes vezetőit számoltatják be - függetlenül attól, hogy párttagok-e, vagy pártonkivüli ele. Jogos kivánalom az, hogy a hivatal életét érintő legronta tosabb határozatok, törvények, rendeletek, utasítások végrehajtásáról, a kádermunka és az állami személyzeti munka helyze.érol stb. az illetékes vezetők taggyűléseken és vezetőségi üléseken számoljanak be. A választott szervek vezetőinek beszámoltatását és ellenőrzését az őket irányitó pártszervek végzik. Az országos hatáskörű intézmények, hivatalok vezetői hivatali pártszervezetüknek csak azok működésének hatáskörébe tartozó kérdésekről kötelesek beszámolni. Az Akadémiánál tehát az Elnök és a Főtitkár beszámoltatása továbbra is a Központi Bizottság illetékes osztályához tartozik, A főtitkárhelyettesek beszámoltatása a helyi pártszervezetre tartozik. A többi vezető beszámoltatása szintén. L— - rá— — I r ' i- 4 - »