Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1972-10-05

r ' i- 9 -A pártvezetőség sokat töprengett azon^ hogy ebben az új helyzetben melyik lenne a légszerencsésebb, legoptimáli­sabb szervezeti felépítés, amely jobb megoldással tudná szolgálni a tudománypolitikai irányelvek megvalósítását# Jó hosszú ideig az volt a meggyőződés, hogy időszerű len­ne 2-3 alapszervezetet létrehozni csucsvezetőséggel# Ami a belső munkaszervezést és a társadalmi munkamegosztást illeti elvileg ez az elképzelt forma biztos meghozná a ma­ga eredményét# Az utóbbi fél évben azonban a vezetőség rendkivül elbizonytalanodott ennek az elképzelt formá­nak a helyzetét illetően. Erről korábban már beszélget­tünk Kurucz elvtárssal, Tóth elvtárssal és Róth elvtárs­sal is, mert ez nagy gond. Az Akadémia főhatóság országos szereppel, emellett a ^ pártszervezet alapszervezet. Igenám, csakhogy éppen ezek a tapasztalatok, amelyeket Berényi elvtárs is kérdez az idei közgyűlés zárt ülésén Ajtai elvtársat olyan megfo­galmazásra késztették, hogy ha az elmúlt két évben az volt a fő cél, hogy szétválasszuk a testületi és szak­­igazgatási munkafolyamatokat, a jövőben törekedni kell arra, hogy ezeket összefonják. Munkahelyi légkör, bürokratizmus kérdése: A pártvezető­­ség véleménye szerint a hivatali vezetés nem dolgozott bürokratikusán, ezt ki is fejtettük a vezetésnél. Ami itt megjelent voltaképpen nem jelentett mást, mint egy sor kérdésben útkeresést a reform következtében létrejött helyzetben, ami mind az akadémiai határozatban, mind a házon kivüli szerveknél bizonyos tisztázatlanság miatt a bürokratizmus látszatát keltette. Nem ugy van probléma az 50 éven felüli elvtársakkal,hogy nem felelnek meg a feladatnak, hanem ugy, ho^y 5-1° éven te belül, - miután ezek jelentős része nődolgozó tehát 5 éven belül, - várható a nyugdíjaztatás és probléma az utánpótlás. Tudomány szervező alkatot, tudomány szerve­ző ideál, a tudomány jó ismerője, legyen történeti szem­lélete, marxista dialektikus szemlélete - ilyent nem kapunk. Ennek a virtuális lehetősége az egyetemekről olyan tipusu szakmákból, mint a bölcsészek, közgazdászok s a számarányokat tekintve több a nő. Biztos vagyok ben­ne, hogy ilyen irányban fog alakulni 5~lo éven belül, mert a férfiak inkább elmennek üzemekben főmérnöknek. /folytiGabika./ |L A I

Next

/
Oldalképek
Tartalom