Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1971-04-15

Kétségtelen tény, hogy a kerület építőipari vállalatainak' 1970 évi tervteljesitése nemcsak a belső, hanem a külső körülményeknek is függvénye, hiszen az ország más építő­ipari vállalataival azonos gazdasági környezetben fejtik ki tevékenységüket, feladatuknál; mégis elsősorban nem a kerületi vállalatok működéséből leszűrhető országos jelen­tőségű vagy arra jellemző problémák kigyűjtését tekintet­tük. Erre Bizottságunk, eltekintve attól, hogy feladata konkrétan meghatározásra került, egyrészt az idő rövidsé­ge, de felkészültsége következtében sem vállalkozhatott. E .tekintetben csakis arra szorítkozhattunk, hogy jelezzük ezen országos jellegűnek mondható problémák jelenlétét. El kell mondjam,hogy a Gazdaságpolitikai Bizottság ülésén többek között, felmerült az anyaggal szemben az egyes té­makörök szélesebbkörü tárgyalásának az igénye, különösen O. ami a mellékletekben bemutatottakat illeti. Ettől azonban, a jelentés terjedelmére figyelemmel, el kellett tekintsünk ^ annál is inkább, mert további adatok közlése, illetve azok szövegszerű kibontása a leszűrt vélemények, illetve bemu­tatott helyzetkép jobb megértését már nem igen segítették volna elő, illetve bizonyos vonatkozásban csak a már agy. amúgy is elég kényesnek tűnő kérdések problématikáját mé­lyítették volna. A vizsgálat természetszerűleg szélesebb körű volt annál, mint amit az anyag tartalmaz, igy az alkalmazott összeha­sonlítások csak önkényesnek tűnnek, de megválasztásukban semmi olyan meggondolás Bizottságunkat nem vezette, mely egyes problémáknak, akár felnagyítását, akár kisebbé té­telét szándékolta volna. Ugyanakkor tárgyilagosan meg kell jegyeznünk, hogy ezek a kívánságok nem indokolatlanok, sőt a témával való foglalkozás közben, annak izére rájőve in­díttatva is éreztük magunkat, de a jelentés alapvető cél­kitűzésétől erre az útra áttérve, olyan egyéb széleskörű összefüggések vizsgálatát kellett volna elvégeznünk,mely­hez sem elegendő idő nem állt rendelkezésre, sem felada­tunkban nem szerepelt, de valószínűleg szakértelmünk is elégtelennek bizonyult volna. Itt utalnék arra, hogy bár Bizottságunkban egységes volt a vélemény atekintetben, ho^y a kerület építőipari válla­latainál; működésére az országos tendenciák a jellemzők, mégis tartózkodott a sommás megfogalmazásoktól és kate­gorikus vélemény-nyilvánítástól, ehelyett inkább további olyan vizsgálatokat javasol, amelyeket az illetékes szal;­! mai szervek végeznének. Példának emliteném a kerületi In­gatlankezelő Vállalat kérdését, ahol a jelentés tényada­tai alapján a legsivárabb a perspektíva. Úgy gondoljuk - némi túlzással - hogyha a szovjet pártkongresszus beszá­molójában helyet kaphatott az, hogy Moszkva kommunista mintavárossá való kiépítése az egész szovjet nép becsü­letbeli ügye, Budapest sorsa neküiik sem lehet közömbös és nem vádolhatnak sovinizmussal akkor^ ha fővárosunk egyik központi kerületének jövőjét a szivünkön viseljük, egye­lőre legalább egy vizsgálat erejéig. , 1 5 - 1 4 ' ' '-iiMinmr- 7 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom