Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1971-03-18

ító . előkelőbb helyet tudna szerezni a mi kerületi MHSz-szerve­­zetünk. Természetesen nálunk is sokszor előfordul, hogy “P^gy ha­t ár ozat végrehajtásáról zulunk, de azí^ Vé? ményem - miután az anyag itt is így kezdődik - hogy ^ ev ot távolság. Valamikor biztos olvastuk ezt a-határozatot, te utén tfótdSléleménye, hogy azzal kellene kezdeni az első oldalon, summázni a határozat lényégét és rátérni, gy mit tettünk, mit hajtottunk végre. ez még fogalmazásban is hagy kívánnivalót maga után, me­részt nem kell a VB-ot különösebben megagitálni fontos gokról, tehát fogalmazhatunk tömören. A feladat a lényeges, az legyen kidomborítva. A vita során egy-két gondolat felmerült, ^ bekerüljön-e a határozati javaslatba, vagy az illetékes szervek még egyszer átnézik, az ennem az anyag nak csak előnyére válhat. Azt hiszem, hogy ez a vita sokat segített, Így volt értelme, lényege még abból a szempontból is, 1hogy Sy évente 1-2 kerületi tömegszervezetet beszámoltatunk. Ha nincs több hozzászólás, megjegyzés, javasolom zárjuk 1® a vitát. Megköszönjük az elvtársak megjeleneset, munkáját, segítségét. Elfogadva. /—N I> t ó

Next

/
Oldalképek
Tartalom