Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1971-02-04

Bejelentésem, hogy: a márciusi ankétot Vályi elvtárs tartja, 9.-én /kedden/ délután. -Ideológiai témából pedig március 2.-án lesz az ankét meg­tartva; mely néhány pontba lesz összefoglalva. Arra gondoltunk, hogy:- a Belkernél Keserüné elvtársnö',- a Külkernél Rédei, vagy Szlameniczky et. két csoportban,- a Tervező Intézetnél Darvas elvtárs,- az Épitő Vállalatoknál Padányi elvtárs,- a Közlekedési Vállalatoknál pedig Pés et. közreműködését kérnénk, amennyiben ezdlehetséges. Apropó: továbbá- a szövetkezeti területen Rév elvtars, re-. a helyi iparnál pedig Csehikné elvtársnő segítségét kérnénk. Ha ez igy, elgondolásunk szerint sikerülne, akkor egészen konkrétl eredményes munka jelentkezhet. Úgy gondoljuk, hogy ezeket az anketokat egy hét alatt le is lehetne bonyolítani, Kurucz elvtárs: t csoüortokat maid 2o-as létszámmal kell számba venni. Ez inkább annak elkerülése érdekében lenne, hogy túl nagy csoport ne legyen, helyesebbnek, jobbnak latjuk a két portra való megosztást. „ 0 m lét-4o emberrel vitatkozni nem igen lehet, gobb a í.o-as szám. "re Rődei__ elvtárs Vályi elvtárs csak a kongresszus gazdasági témáról fog beszélni?, és a többi témát nem érinti? s YÍ Öt előadás lesz öt témával átölelve, mintahogy ezt az anyag Az bizonyos, hogy szakmai területen jó lesz az elmélyülés. Bűruo^elvtáraj Egyenlőre két témára gondoltunk: a gazdasági és a kulturá­lis témára. Ti L,ré - I , * -• III . I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom