Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1970-12-03

I Nemdsak mennyiségi probléma ez, hanem hallatlan nagy a minőségi is. Nálunk nagyon el kellene egy gazdasági tit­kár is, 24 ezer párttag, jó középmegyei, és üzemeink, vállalataink, hatóságaink szama még bonyolultabbá teszik a helyzetet. Szűkíteni hogyan lehetne? Hát nem tudom. Nem lehet azt csinálni, hogy mindent, vagy kihagyjuk a zömét. Ez rossz vért szül, azt is mondhatják, hogy nem törődünk velük, arisztokraták vagyunk, meg amit akarnak. Akár azzal a megoldással — és vegyük nagyon jó néven az efajta töprengést-, hogy szélesítjük csápjainkat akár igy, akár úgy, de amit vállaltunk azt csinálni kell, A káder­munka nagy hangsúlyt kapott a kongresszuson, s külön a ve­zetők szerepe is. Lényeg, hogy a vezetőnek megfelelő he­lyettese legyen, azaz a vezetés megfelelő kézben legyen. Ha komolyan csináljuk, ez ténylegesen nagy energiát igé­re nyel. Ezért azt mondanám, hogy felév múlva egyeztetve a KB, osztályokkal a PB-vel újra tüzzük a kérdést napirendre. Bár félreértés ne essék, magam is pedagógus vagyok, úgy gondolom nem szükséges, hogy kisebb iskolák igazgatói ná­lunk legyenek hatáskörben. Bíznunk kell a tanácsokba és úgy gondolom, hogy a tanácsi kontrol megfelel ezen a te­rületen. Vajda elvtáhs beszélt a VB. túlterheltségéről. Azt gondolom, hogy néhány alapvető elméleti kérdésben he­lyes, ha megkérdeznek bennünket, döntés előtt, Hasonló­módon meg kell fontolnunk, mert több védettséget jelent ha valaki nálunk van hatáskörbe. Amikor azt még pontosabbá, precízebbé tudjuk tenni, akkor nekünk a konkrét mennyiségi vitán túl a következőket kell leszögezni: te. Miben van nekünk PB.-VB. döntnöki jogkörünk? Miben van ugyancsak állásfoglalás, miben van veleményezés? Legyen ez teljesen világos és tiszta. Akkor ugye sokkal világosabban áll előttünk, hogy a dolgunk, mit kell csi­nálni. Az a javaslatom, hogy fogadjuk el ezt az anyagot egy-két korrekcióval, s azzal, hogy féléven helül, amikor éret­tebben látjuk a feladatainkat és a területet, akkor újra vegyük ezt elő. És addig ezt tartsa kézben: Bottyán, Vajda és Maróti et.- o - o -Ár I I 4 ' I

Next

/
Oldalképek
Tartalom