Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1970-02-05

'l­ronba teljesen elfogadható módon, előtérben vannak a közgazda­­sági szabályozók, gazdasági kooperáció, termelési háttér. Mind ezek a tényezők, melyek meghatározzák a kereskedelmet, a forgalmazást. Nekünk e mellé hozzá kell tenni, hogy azért itt meg is szocialista vállalatokról van szó, és felelősséget kell vállalni, hogy az a nyereség hol, miként képződik, milyen forrásból táplálkozik. Ezt a mai viszonyok között nem tudjuk jogilag meghatározni. Hozzá kell tenni, hogy egy vállalat amikor a maga áruját kiviszi a piacra, és az az áru bizonyos értékítéletet kap, és a vállalat méri az eredményességét, ilyen módon méri a társadalom is a népi vállalatnak a működését, hogy megfelel e annak, amiért létre van hozva ? Ezt egy kicsit még jobban kell hangsúlyozni, elmegyünk ezek mellett a kérdések mellett azzal együtt, hogy a gazdasági kategóriák azok, amelyek meghatározottak. Az állam létrehoz bizonyos szervet vulgarizálva nem azért hozza létre, hogy az a bolt minden körülmények között csak nyereséges legyen. Ugyanakkro azért is létrehozza, hogy ■snairak a társadalmi igényeket is kielégítse. Ha ezt néznénk X nagyon egyszerű lenne a helyzet. Ugya a kereskedelemben, mint a Pártban, a pártszervezeteknek kell elsősorban ezt az álláspontot képviselni, nem mentesítve ez alól a gazdasági vezetőket sem. Javasolja; Fogadják el az anyagot, ebben a meghatározásban, továbbra is ösztönözzük, és tartsuk rajta a kezünket, segítsük, támogassuk a helyes kezdeményezéseket, ellenőrizzék a pártszerve­zetek ezeket a törekvéseket. Helyes irányba megy a munka, és nem igénylik a látványos ered­ményeket, nagyon fontos, szívós munkáról van szó a KB határozat értelmében. • , - ; ■■ ;tó ' te®"'].::; ' • .. V 0® 'JHh ' I o í / } ■ r . 0-1 ' ^ l j '■ .. te “'®- '®te; tó®, tó® v -te- ' 0te'tó®®-'te' ■ / .utó ;tó-/;te . 10 | . j i ' , ' ' r ' tóo ! _______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom