Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1969-10-30

- 7 -■ ! s Szó volt a KISz önállóságáról, ügy tapasztalom, hogy nemcsak az Apáozai Csere János utoai iskolában túlzottan nagy az ön­állóság. ügy látom, hogy néha még a tanulás rovására is megy, A helyes arányokat meg kell találni. Múltkor volt járőrver - seny vasárnap, előtte szombaton este 6 óráig karének volt, másnap reggel egésznapos járőrverseny, nem tudom, hogyan ké­szültek fel a tanulók a hétfői iskolai foglalkozásokra, ta - nulásra mennyi idő maradhatott ? Az ilyesmi nem megy. Az iskolai pártszervezetek jobban politizáljanak kifelé. Az Apáczai Csere János utcában az derült ki, hogy ez a munka nagyon leszűkül. Nem a 29 párttag viszi a politikai életet, hanem a 29-ből 4-5 fő. A többi statisztál. Tudom, hogy kivül­­^ ről is kellene segítség. Simon elvtárs: ri7 A kerület iskoláiban néhány évvel ezelőtt találkoztam a fo - lyóiratok olvasásának problémájával. Saját keresetükből a pedagógusok nem tudják megvásárolni. Akkoriban nem nagyon voltak ellátva folyóiratokkal. Rédei elvtárs: ügy néz ki, mintha a párttagságnál lennének ellentétes állás­pontok. Az anyagban az szerepel, hogy az eredmények mellett az összetétel tekintetében tesz észrevételt. Nem teszünk megfelelő lépéseket a fiatalok segítésében és a feladatok elvégzésére. Ahogy itt szerepel az nagyon mértéktartó fogal­mazás. Zsidiné elvtársnő: Nehéz volt az anyagot elkészíteni és Pés elvtárs és Csehik elvtársnő, akik résztvettek a vezetőségi üléseken, láthatták, hogy sokkal több, színesebb anyag volt, láthatták, hogy több eredmény mutatkozik egy-egy iskolából. Jó volt, hogy VB elé került ez a téma. A vezetőségi ülések - ről az elvtársak elmondták a véleményüket. Ezek gondok, megoldandó feladatok és igyekszünk, hogy tovább­jussunk. Fekete elvtárs: A jelentéssel és a megállapításokkal, feladatokkal kapcsolat­ban ellentétes vélemény nem volt, javasolom, hogy a Végrehaj­tó bizottság fogadja el a jelentést. Néhol, magáré a jelenté - sen belül is von le következtetést, mint feladatot, a felada­tokat nemcsak a végén összegezi. | ff i

Next

/
Oldalképek
Tartalom