Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1969-10-02
rr| *"- 10 -Az elvtársias együttműködés másik feltétele, hogy sikerült kialakítani közösen az együttműködés megfelelő forrná it „„ és kereteit. Lehetőség van arra, hogy a pártszervezet vezető testületéi kellő módon informálódjanak a minisztérium állami vezetése által kiadott nagyobb,vagy kisebb feladatokról, még hozzá úgy, hogy ezeket születésük,alakulásuk különböző időszakában figyelhetik. Mód van ezen feladatokat nyomon követni és kialakításukban résztvenni. "lUlfSi : ' ' «, ff". ■ ' * ' ; //' -Á ff yíWiJÁ k Ez az együttműködés nem mindig volt ilyen zavartalan, korábbi időben ugyanez a pártszervezet sokat birálta a hivatalvezetést, munkamódszerét,jelezte a problémádat felfelé is. A minisztérium vezetésében beállott személyi változásokkal azonbán uj körülmények teremtőItek. Ma a minisztériumban a dolgozók n a hivatali munkával kapcsolatban mindig elmondják véleményüket, a vezetők többsége komolyan igényli ezt. A vezetők munkájában az utasítások mellett egyre jelentősebb helyet kapnak a'politikai vezetésre jellemző módszerek, konzultáció a pártszervezettel, a dolgozókkal. Ez a körülmény jelentősen közrejátszott abban, hogy az utóbbi években sokat fejlődött a hivatali munka párt ellenőrzése és segítése az alapszervekben is. Ennek különböző formái alakultak ki, A hivatalvezetők többsége általában igényli an a lap szerv segítségét, de a konkrét esetekben ez lehetne g7/akoribb. Előfordulnak viták is az alapszerv és a hivatalvezetők között, ezek tárgyil’gosak,korrektek. Ennek ellenére részben a hivatalvezetők, másrészt az .■'.lapszervi vezetőségi tagok túlzott terhelése miatt a kapcsolat nem elég rendszeres. Hivatali munka eg7/-egy alapszorv területén igen szertex ágazó, s egy-egy kérdést a minisztériumi munka átalakulásával kellő részletességgel csak néhányán ismernek. Ez nehezíti a feladatok politikai vonatkozásainak megismerését és érdemi tárgyaláséit az alapszervi vezetőség részére. Ezért az alapszrvi vezetőségek nagy súlyt helyeztek arra, hogy fokozódjon a pártcsoportok szerepe a hivatali munkával való foglalkozásban,^ Bár még nen elég gyakran,de előfordul, hogy a hivatalvezetők kezdeményezik egy-egy hivatali probléma megtárgyalását a pártcsoportban, gyakrabban a pártcsoport-bizalmi a kezdeményező,, Ahhoz, hogy ezt a munkát színvonalasan végazzük, szükséges volt és sikerült is a pártcsöpörtbizalmiak megfelelő kiválasztása, A pártcsoportok általában mindig munkaterületük legaktuálisabb témáját vitatják meg/pl,egyetemi felvételek rendje, végző diplomások elhelyezése, készülő rendeletek tervezete, hivatali munkamódszer, fellazítás elleni harc, szociál-politika aktuális kérdései,személyzeti munka,stb,/ A csoportértekezleten a tájékoztatót renc szerint az az elvtárs tart ja, akinek hivatali föladata is a napirenden lévő kórdós. Egyes helyeken a hivatali téma úgy kerül napirendre, hogy egy-egy kommunistát beszámol-I Y I é/T ; I . . Y i ff ' ' í ff V F a:' .ff ff 1:tóI7 7 tóII 11 :