Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1969-09-18
Minden esetben a legaktuálisvbb kul-politikai kérdéseket tárgyaltak, igy pl, a csehszlovák helyzetről, a közel-keleti eseményekről és legutóbb a nemzetközi munkásmozgalom moszkvai, tanácskozásáról. Ezekről a párttagság dicsérően nyilatkozik®- Az V/4-es körzetben is a tagságot érdeklő témakörből, minden hónapé n tartanak'pártnapokat, jónevü, nagytudású előadók bevonásával; Ilyen témákból pl,: "Az ember elhagyja a földet"? "Az öregkor problémái" "Az ifjúkori bünözws okai és megelőzése",stb, Annak ellenére,-he,,y szinte minden fórumot felhasználnak . arra, nogy a tagságot tájékoztassák az időszerű leül- ós belpolitikai„kérdésekről, nincsenek mindenütt megelégedve, A tájékoztatók -„mint mondják - sokszor nem mond nak töb- O bet, mint a sajtó, TV, vagy a rádió azt is egyidőben, vagy legtöbbször később kapják* Ennek persze oka az a sajátos helyzet, hogy nem tudják a tagságot egyik napról a másikra mozgósítani, mert nehezen érhetők el szétszórtságuk miatt, igy természottesen később kapják a tájékoztatást, mint pl, egy üzemi, hivatali pártszervezetben. A nyugdíjas párttagok tagdij£1zetését szabályozó 1969, oárc, 6-i KB. határozatot mincionütt : taggyülésen ismertették a körzeti pártszervezetek. Ez a határozat jelentős kedvezményt biztosit a nyugdíjas elvtársaknak, A határozatot az eddigi tapasztalat szerint általában megelégedéssel fogadtak, V-nnak azonban éppen a kevés nyugdijat élvező elvtársaknál megnemértósek, a határozati 1 szembeni elégedetlenségek,- pl, vannak, akik a határozat alapján 1.— Ft-ot kell hegy fizessenek és úgy érzik, mintha e miatt alacsonyabb rangsorba tartoznának, sértésnek veszik, ezért továbbra' ^ is-a régi tehát magasabb összegű tagdíjat akarják fizetni,- olyan példák is akadnak, hogy az 1.— Ft-ot fizető párttagok egész évre szeretnék tagdijukat kifizetni, mint hogy azért az 1*— Ft-ért nem érdemes fölmenni a pártkörzetbe* Ezekre a vezetőség helyesen úgy reagált, és adta meg a választ, hogy aki úgy érzi, ao_y ő többet’tudna ós szeretne is nyújtani a pártnak, azt ne a plussz egy forinttal rója le, hanem vegyen aktívabban részt a pártéletben, a feladatok megoldásában és a tagdíjat havonként kell fizetni -„a határozat szerint„is - mert egyébként azt eredményezné, nogy ezek az elvtársak csak évente egyszer, tehát a tagdij fizetéskor vennék fel a pártszervezettel a kapcsolatot. • /• ár r * i ■-6—