Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1969-02-21

\r I ífei 1 fe ) V . * ! 7 14. : * gimnázistákat/ fogják át. Az általános és középiskolák egyéb osztályaiban az osztályfőnöki órák és más tantárgyak nem ele­gendők annak ellensúlyozására, ami a gyerekeket éri a család /esetleg nem is közvetlenül a szülő, hanem rokoni környezet ré­vén/, a vallásoktatás vagy vallásos nevelésben részesülő osz­tálytársak részéről. Ennek az ellensúlyozásnak mielőbbi tudatos pedagógiai megteremtése nemcsal? állami /oktatási/, hanem párt­feladat is, a kommunista pedagógusok és szülők szorosabb együtt­működését, valamint a munkahelyi pártszervezetek felnőttekre ha— tó fokozottabb felvilágosító munkáját igényli, A történet tanitás keretében /egy-egy korral összekaposol­­tan a vallás szerepére is rámutató összefüggések/ nem adnak elég­séges érvet a többirányból jelentkező vallásos befolyásolás ellen. Különösen fontos lenne már az általános iskola első osztályaiban a természeti vallások és a gjrög-romai mitológia /felső tagoza­ton már kialakított/ oktatási formájában a vallás kialakulásá­ról, ellentmondásairól és lényegéről ismereteket nyújtani, hogy kellő felkészültséget adjon az egyházak vallásoktatási /pl első áldozásra felkészítés/ szintjéhez. Sokkal jobban kellene a napisajtót, a népszerű hetilapokát és a rádiót, televíziót felhasználni a vallásos világnézet elleni küzdelemben, A tömegkommunikációs eszközök szerepének jelentő­sége óriási lehetne, mert a tudományos előadások, tanulmányok viszonylag szűk körbe terjednek,s általában nem azok kezébe ke­rül, akiket /gyerekek, fiatalok, vallásilag közömbösek, deis­­ták/ szeretnénk eltéríteni a vallásos befolyásolástól, illetve megvédeni annak kezdeményezéseitől. Több észrevétel hangzott el annak érdekében, hogy lehe­tőleg központi /kerületi/ előadókon keresztül - a gazdasági-tár*­­sadalmi jelenségek egészének körébe ágyazva - kapjanak a párt­­szervezetei? előadásokat, amelyek foglalkoznál? a vallásos néze­tek leglényegesebb kérdéseivel. A direlct vallás-témával foglal­kozó előadások iránti látogatási kedv általában alacsony, vi­szont az aktuális bel— és külpolitikai kérdéseket ismertető elő­adások /pártnapok/ iránt élénk az érdeklődés.. Ennek felhaszná­lása a vallásos világnézet elleni küzdelemben, illetve a marxis­ta világnézetek propagálására hasznos segítséget jelentene, \ --­­­­­­—-—....................... 1 n,* I .

Next

/
Oldalképek
Tartalom