Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1968-02-09
szervezetük távollevő munkahelyükön is figyelemmel kisérje, állandó kapcsolatba álljanak velük, munkakörülményeiket, különösen az ellenőrzés lehetősége szempontjából, kisérje figyelemmel és rendszeres politikai foglalkoztatásukkal érjék el, hogy ezekben az elvtársakban a párthoz való tartozás sokkal erőteljesebben hasson, mint más egyéb tényező. Ezeknél a párttagoknál számitásba kell azt is venni az operativ pártmunkánál, hogy nagyrészük, különösen az építőiparban, vidékről került fővárosi munkahelyre, amely kö - rülmény magatartásukat, életszemléletüket, sok vonatkozásban, meghatározza és befolyásolja. te A kizárások közül mintegy 22 esik az értelmiségi, tömegszervezeti funkciós, a gazdasági vezető kategóriára, ez a körülmény a Fegyelmi Bizottság álláspontja szerint, aggodalomra ad okot. A 19 felelősségrevont értelmiségi közül pl. 9-et kellett kizárni. Ezt a jelenséget a pártra nézve azért tartjuk kedvezőtlennek, mert olyanokról van szó, akik magasabb ismeretekkel, szélesebb látókörrel rendelkeznek. Magatartásuk következményeit könnyebben ismerik fel, mint a vidékről felkerült fizikai dolgozók. A felsorolt kategóriákban lévő párttagoknál lényegében arról van szó, hogy a társadalommal szemben fennálló kötelezettségeiket mellőzik, azokat meg - szegik, viszont jogaikat valamiféle kiváltságnak tartják. Ez su - lyos ideológiai zavarra vezethető vissza, végsősoron a kispolgári te1 ideológia befolyására. A párttal szemben elkövetett hibáikat a tudatlansággal magyarázni nem lehet. A fegyelmi ügyeknél az anyagi károkozás és korrupció esetei ellen nemcsak azért kell erőteljesen fellépni, mert a IX. kongresszus feltárta az anyagiasság jeleinek veszélyes voltát, és súlyos kö - vetkezményeit, hanem azért is,* mert a saját munkánkból ez észszerűen következik. Az 1967-ben 151 fegyelmi ügyből 60 ilyenfajta volt, 1966-ban pedig 55. Közülük 28 esetben kellett a kizárást alkalmazni. I p tó | ‘.wijtó ; tó js. 2322o3. L. . ;.tóíé.- 4 -^ 1 ■ ■ .■-.............. .............................................................................-------------------------------------------------------------------------------— .--------------------