Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1968-10-31

I .. * iV: A körzetesítés során non hozzánk korültek azok a kerületek, a­­melyekre számítottunk, Így az iskoláink vezette előkészítő tan­folyamok erednónye nen a ni kerületünkben Jelentkezett. Ennél nagyobb baj, hogy a.körzetesités Jelenlegi fornája megítélésünk szerint nen vált be. A kijelölt kerületek saját iskoláikat töltöttek fel a fizikai dolgozók.gyerekeivel, nen irányították át okét az V. kerületi iskolákba. A Veres Pálné Ginn. igazgató­ja toborzo koruton Járt a hozzánk utalt XVIII. és a XIX. kerü­letben, s itt az elvtársiak egyenesen neguondták, hogy nen kül­denek nunkdsgyereket az V. kerületbe, megtartják őket saját skolaikban. így a háron gimnáziumba fölvett 166 fizikai dol­­gazé gyerekből 62 való a ni kerületünkből, és csupán 4J yerbu­­valodott a IX., a XVIII., XIX., XX. és a XXI, kerületből. Az V. kerületi iskolák a körzetesitéssel hátrányosabb helyzetbe kerültek, mert Jórészt elestek azoktól a XI., VII,, XlII.kerü­­eti es perenkozségekbelt gyerekektől, akik eddig - többek kö­tött közlekedési meggondolásból is - a ni iskoláinkba töreked-18iC • Kerületünk neves, Jó hagyományokkal rendelkező iskoláink nagas színvonala elsősorban érteluiségi körökben Jelentenek vonzerőt, s ok az ebből varható előnyökért a napi 2-3 órai utazást is szívesebben vállalják, nint a uunkásosaládok, akik valószínűleg nen s igen neriegelik az iskolák közötti színvonalbeli különb­ségeket /ha egyáltalán tudnak róla/, te Az előbbinél súlyosabb ós általánosabb érvényű problémák is Je­lentkeznek a középiskolák, kivált a gimnáziumok hallgatói össze­tételetek javításában. A Fővárosi Tanács utasítása úgy szólt, hogy a./ az iskoláztatási munka legfontosabb feladata elősegí­teni a szakmunkástanuló-iskolák benépesítését, b./ a fizikai dolgozók gyermekeinek arányszánát növelni kell valamennyi kö­zépiskolában, elsősorban a szakosított tantervű gimnáziumi osz­tályokban. A fizikai dolgozók Szívesebben vállalják az Ipari szakmai, s a továbbtanulás esetlegessége helyett / a közvéle­mény szerint a gimnáziumuk csak a felsőoktatásba való bekerülés szempontjából van értéke/ arra törekszenek, hogy kenyeret ad­­janoJc a gyerekük kezébe© mMSWUMll'IWfl MM Sfj rá

Next

/
Oldalképek
Tartalom