Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1967-01-19
ireVfiWimWaWWtiWWBWBWHa :’ 7 1 1 I I-ró kell késziteni politikailag. Az ilyen egyéneknek, akik durva kitételeket üzennek a tanácsnak, azoknak válaszolni kellene megfelelő formában. Ne vonják felelősségre őket, azért, mert nem töltötte ki az összeiró lapot, de a helyi államhatalmi szerveknek ne üzenjen durva dolgokat, meg kellene tőle kérdezni, hogyan gondolta. Ha semmi nem történik is, ezek az egyének biztosan mozgolódni fognak, ha ezt megelőzzük akkor talán nem fognak mozgo - lódni. Meg kell nézni;, hogy mi az oka annak, hogy egy körzetben egymásután a negyedik tanácstag mondja le néhány nap alatt a megbízatást, meg kellene nézni, hogy mi ennek az oka. Szerintem valami okának kell lennie. Farkas elvtárs úgy fogalmazott, hogy az egyik jelöltünkről bejelentés érkezett. Ez nem pontos megfő - galmazás, mert nem a mi jelöltünk, hanem budapesti jelölt. Az egyik körzeti párttitkárunk területéről jöttek jelzések, hogy volt főispán az apja, nyilas volt a testvére stb. A Fővárosi Tanácstagi jelölés nem egyetem, ahol a származást eltörölték a felvételeknél. Helyettes dr. Wittmann István elvtársat jelölték. ot Kb. ezer ember dolgozik a választási munkában, ki ilyen, ki olyan értelemben, a szervezeti tevékenységen túl, most már folyik a politikai tevékenység is. A körzeti pártszervezeteket részletesen el kell igazítani és az a véleményem, hogy nem általában mindé - nütt hanem a nehéz részekre kell koncentrálni. írásos segéd anyag eddig nem volt. Készült kerületi, amit minden előadó meg fog kapni. Azonkívül a kerületi pártbizottságon részletes poli - tikai eligazítást adunk és levél formájában kívánunk velük fog - lalkozni. Korábban azt csináltuk, hogy a pártnapi előadókat küldtük ki, most nem ezt csináljuk, mert ezek nem ismerik a lakóterületet. Nehéz lesz Horváth Richárd jelölése és„elfogadtatása. A déli részen mozgósítást csinálunk. Minden illetékes szerv felelősségteljesen csinálja munkáját, ügy néz ki, hogy nagyobb zökkenők nélkül meg fogjuk tudni csinálni a választást. Hollós! elvtárs: ró Az uj tanácstagok népszerűsítésével kapcsolatban: a beszélgeté -sek már folynak a körzetekben, az 5-ös körzet már megkezdte ezt a munkát. A többi körzetben meg kell csinálni ezt az ismerkedést. Jávor elvtárs javaslatot tett. A körzetekben most folynak a taggyűlések, jövő héttől kezdve kezdik ezeket. Azt javasolom, hogy a taggyűlésekre menjünk ki személyesen és ott mondjuk el a véleményünket és a kommunisták figyelmét hívjuk fel a várható fejleményekre. Fekete elvtárs: Határozottan állástfoglalok, hogy az összes illetékes szervek, az Operativ Bizottság azt a munkát, amit eddig lelkiismeretesen és szívósan végzett, most a befejező szakaszhoz érkeztek. A ká - derek kiválasztása éa a nagyobb munkák befejeződtek. Az elkövetkezendő időszakban a politikai munkát kell előtérbe helyezni. Tartok attól, hogy több helyen nem lesz könnyű a választás. _____________________________________3________________________________________