Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1966-02-04

kell létesíteni, mely teljes hatékony kibontakozási/ eredmépyezne. Meg kell kér* ani a legjobb módszer kilakitását, ellenkező esetben ha nem tudatosítjuk eléggé, az lesz, hogy ki-ki igyekszik magának megszerez­ni ami a legjobban tetszik, hogy a belső és középlrányitószervek a régi módszerekkel akarják megöldunia problémákat, amelynek jelei mutatkoznak már. Az irányitó szervek maguk tagadják a vállalat önállóságát, ezek dolgozzák ki a vállalat előtt álló feladatokat. &Hnt konkrét példát emiiti, hogy kapott egy utasítást, amelyet három napon keresztül tár­gyalt. A vállalat 22 milliós beruházási keretet kapott erre az évre. 15 millió forint épitési mutatót, de olyan kikötéseket kapott ehhez, qmelyek rosszabb helyzetbe hozták a vállalatot, mint a korábbi években. Építhetnek csővezetéket, akár szükséges, akár nem, de transzformátorhá­zat azt nem. Tehát eay bizonyos fokig a fejekben ia rendet kell teremteni A régi irányítási rendszerben is lehetett volna a vállalatnak. Két konk­rét példát emlit. Két bankkal vannak kapcsolatban, a M.B.B.-vel és a M.N.B.-vel. Az M.N.B. háromszor annyi megszigorítást alkalmaz és három­szor annyi munkát igényel, mint bármely más vállalattal veié kapcsolatnál A vállalatoknak az önállóságát igen ia gyakorolni kell. A középszervek nem értik azt, hogy a váltatnak jó ésheiyea, hogy önállóan dolgozhat. Revizió alkalmával az egyik dolgozó/ megrovását irták elő. Holott tudva­lévő, hogy csak fegyelmi lefolytatása után lehet a dolgozót megrovásban részesíteni. Az anyag kiemeli, hogy a tanácsoknál a központi szerveknél, az irányitő szerepet erősitenikeii. Itt egy-kót kérdésre tér ki. Az É.M. vállaLat 0 fxzeti a munkásoknak a különéiési és kiszállási dijat. Ugyanakkor a vál­lalatunk, mely hasonló munkákat végez és együtt dolgozik az É.M.-el, ezeket a juttatásokat nem adja. Az e^ik legsúlyosabb kérdés ma a termelésben, a gazdasági életünkben a munkaerő kérdése. Amíg az átiagbéTrendszer talaján vagyunk a munkaerő kérdést megoldani nem fogjuk tudni, addig munkaerő vándorlás lesz. Felve­tődött, hogy nem-e fog ez súlyos helyzetet okozni. A rosszul dolgozó vállalatokat ösztönözni kell arra, hogy jobuan dolgozzanak, ezáltal ma­gasabb sért tudnak adni, ezzel a munkaerő vándorlás megszűnik. / _________________________________2h___________________________ 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom