Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1965-01-21
Í A kerületben a nyomozás elrendelések száma 1964-ben 1282 volt az 1963. évi 1150-el szemben. E kismérték© emelkedésen belül növekedett a társadalmi tulajdon elleni és az ál3-am_ polgárok javai ellen elkövetett büntettek száma. E két kategórián belül lopás miatt rendelték el a legtöbb„nyomozást /57 %/. Az emelkedés részben azzal magyarázható, hogy a kerületben nagy építkezések folytak / József Attila utca, Erzsébejb hid és a hid környékének átépítése/. Ezen„építkezéseknél a különböző vállalatok nagy létszámú-dolgozót foglalkoztattak és a megfelelő ellenőrzés hiánya„tette lehetőve több esetben a társadalmi tulajdon károsítását. Részben az építkezések alatt, de attól függetlenül is igen nagy a kerületben az öltözők száma és a kellően nem ellenőrzött öltözők- v ben gyakori az állampolgárok javai elleni lopás. ... Abszolút számban bizonyos emelkedést mutát ap ismeretlen tet- I ^ tesek által elkövetett bűncselekmények száma, az összbüntettek arányán belül azonban némileg csökkent. Az„ismeretlen tettesek által elkövetett bűncselekmények zömét az állampolgárok javai elleni, továbbá a társadalmi tulajdont kárositó lopások szama • teszi ki. A lopások legnagyobb „része alkalmi jellegű lopás, tehát nem betörő, vagy más bűnöző bandák követik el a cselekményeket, vagy nem hosszú ideig tartó folyamatos bűnözés eredménye. A legismertebb elkövetési mód az öltözői lopás* a„személygépkocsik feltörése utján elkövetett lopás, az ifjúsági „„rendezvényeken az orkánkabátok eltulajdonitasa, a külonbozo vállalatok, hivatalok őrizetlen helyiségeiben történő lopás, az iskolákban elkövetett orkánkabát lopások. Bizonyos fokú emelkedés volt 1 betörések számában is. Az előző > évi 44 betöréssel szemben 58 fordult elő 1964.-ben* Ezen-belül a társadalmi tulajdon kárára elkövetett betöresekn1CSjk ? a * a személyi tulajdon kárára elkövetettek pediS..eiJJe--ke I v-. betörések között 21 kirakat* es vitrin, 12 öltöző, 8^hivatali C helyiség, -6 ,raktár-és 11 magánlakás szerepel. A ,betoresek zöme általában kis'kárértékű. Sok .esetben ,alig haladja meg-a „200 Ft-ot,.de sgy -két /kivételtől .eltekintve 5*000 Fi kárértékű betörés >nem volt. - - - ~ Az elmúlt évben nagyobb arányú izgatásos bűntett történt, amely már közeljárt az összeesküvéshez. A központ„a„Pilvax espresso volt. Ezzel kapcsolatban 6 személy került bíróság ele. A terheltek zömmel osztályidegen származás/* 20 ev körüli fiatalok vol tak. Származásuk alapvetően befolyásolta okét a buncselekmeny elkövetésénél. /Kovács Iván László es társainak ugye/. A fentiek ellenére a kerületben a közbiztonság es közrend állandó jellegű megszilárdulása az alapvető jellegzetesseg. Különösen figyelembe kell venni a kerületben elhelyezkedő nagyielentőségü ipari, kereskedelmi objektumokat, intézményekét a helyzet megítélésénél, mert általában a büntettek nem ezek- ( ben fordultak elő és a lopások sem főleg a nagy raktárakban, vagy más intézményekben jelentkeztek. Ez is arra utal, hogy íL (q fal r,"r"lr” «n* ©v . , ,„ ta ,