Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1965-07-08

% kozni, a tervteljesitést illetően. Magunk részéről úgy látjuk, hogy több öntevékenység helyett a taggyűléseken kellett volna foglalkoz­ni a kereskedelem kérdéseivel. Mi a négy hónap tapasztalatait nem * tartjuk rossznak, az esetleg felmerülhetne a javaslatban, hogy az operativ bizottságot rendszeresen kéthetenként kell összehívni, ez akkor lenne szükséges, ha a témák erre okot adnak* Fekete elvtárs: Vegyük tudomásul a beszámolót, a programot a következő félévre. Az operativ bizottságnál nagyon sok apró ügy ós kérdés jelentkezik, ezektől el kell határolni magunkat. Tekintve, hogy a pártmunkának más kérdései is vannak, nyomatékosan előtérbe kellene, hogy kerül - jön más probléma is. Az operativ bizottságoknak legyen feladatuk, hogy nagy átfogd kérdésekben az illetékes állami szerveknél igye - kezzen megoldást találni, vagy eszközölni. Apróbb dolgokkal ne fog­lalkozzanak. Ha olyan kérdés adódik, mint pl. a huslcórdés - ezzel nem tudunk foglalkozni, mert mi ebbe nem szólhatunk bele, persze nem árt róla beszólni. De más a nézőpontja a Pénzügyminisztérium,, a Bel­­n kereskedelmi Minisztérium és az Élelmezésügyi Minisztérium részéről. Napirend: Javaslat a tröszti pártszervezetek kialakítására. ■ Előadó: Felesúti Lászlóné Kertész Endre elvtársak /V. kér. PB. munkatársai/. IöÍLSHÉÍBÉ-SILÉÁDSJ. Az anyag elkészítése után jelentkezett a Nehézipari Minisztérium Pártbizottság•azzal a kéréssel, hogy az Ipargazdasági és "üzemszerve­zési Intézetet ne vegyük ki a Pártbizottság hatásköréből. Indokolták azzal, hogy a munkaszervezésük olyan, hogy nagyon erősen épül a minisz­térium elvi irányité munkájához és bizonyos vonatkozású irányitáso - kát kap a minisztériumtól. Megjegyzés, ugyancsak a Nehézipari Minisztériummal kapcsolatban: A ja­vaslatunk átmenetileg a Végrehajtobizottság és a Pártbizottság lótszá­­tó mát illetően. Tekintettel arra, hogy a Nehézipari Minisztérium terü­letéről a Vegyipari, az Alumíniumipari és a Gyógyszeriperi Tröszt tó átvétele a közeljövőben történik és ezektől a szervektől képviselve vannak elvtársak, addig ezeket nem bdjgatjuk. Azért tettem ezt a megjegyzést a Végrehajtódizottságnak, hogy félév múlva ne kelljen újra a Végrehajtóbizottság elé vinni. Gács elvtársi Az Ipargazdaáági ós Üzemszervezési Tröszt olyan kapcsolatban Van, ép­pen ezért nem kellene leválasztani. Pétik elvtársnő: A Munkaügyi Minisztérium foglalkozott ilyen intézetekkel és kiderült, hogy ezek az Ipargazdasági ós Üzemszervezési Intézetek a legkülönbö - zőbb áhxíssíhíhx jellegű tartalommal foglalkoznak. Van olyan, ami a mi­nisztérium elvi munkáját végzi ebben a keretben. Van olyan, amelyik lefelé dolgozik. Valószínűnek látszik, hogy a kettő elválasztása a mintsztóriurn belső munkájának törését jelentené. Helyeslem, ha médo - sito javaslat van. ________________________________________1A__________________________________________________-13' í

Next

/
Oldalképek
Tartalom