Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1965-06-10

1 I-/tó Valentin! et.: A jelentésnek a pártszervezetekre vonatkozó megállapításával egyetért. Véleménye szerint a fejlődés oka az, hogy az V.ker* PB. fórumot adott arra, hogy a vállalatok közösen tárgyalják a dolgokat. Sok azóta a kezdeményezés. Az 5-éves terv teljesítése szempontjából okoz-e zavart az a probléma, amely a tervező vállalatoknál most jelentkezik? A beruházások elmaradásával kapcsolatosan levelet küldtek Trautman elvtárshoz. Már kaptak is rá választ, sajnos a beru­házások egy részét csak az ev utolsó felében lehet intézni. Dokumentáció állomány: véleménye szerint bizonyos építési fajtánál nem szabad megengedni, hogy tervdokumentációk nél­kül épités fdlyon. A kritikai hozzászólás alapján - nem a tervező szervezetekkel kapcsolatban - két döntő észrevétele van: 1./ komplexitás hiánya. A minisztériumon belül értékelve a helyzetet, a szervezetek komplex kiépítését erőteljesebb közbenyulassal kell biztosítani. Probléma a lakóépületet tervező vállalatoknál van. Úgy véli, hogy a generál terve­zési rend módosítása is felmerülhet, más tmpusu rendet kell bevezetni, elsősorban a nagy területi összefüggések vonatko­zásában* • 2./ A munka minőségére. Az anyagot szeretné kiegészíteni, bár megállapitásai helyesen értékelik a helyzetet. A tervezők gaz­daságossági szemléletének előmozdítása első lépésben onnen in­dul el, hogy le kell fektetni, hogy népgazdaságunk milyen ösz­­szegeket tud biztosítani egyes beruházásokra* Kiadott költség­norma-tervezetek jelentős segítséget tudnának nyújtani. A be­ruházási összköltség meghatározása a döntő lépés. A költség­­előirányzatokat először betartják, azután versenyre lépnek a megtakakxritás érdekében* A tervezés technológiáján sokat lehet javítani, variánsok ter­vezése, színvonalas műszaki tervezés biztosítása, belső szak­tó ági kérdések rendezése. Soronkövetkező feladat: a belső épitési oktatás ismert volt, az állami tervező szervek ezen tevékenységének a kiterjedése azonban rendkivül lassú. A költség kihatása, a tervezés kihatására: sok a lehetőség, hogy a tervező szervezeteken belül a színvonalasabb tervezes lehetőségeit elősegítsük. _________13_____ ! i

Next

/
Oldalképek
Tartalom