Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1965-05-27

j ' : i . Egyöntetű vélemény, hogy a módosított Munka Törvénykönyv hozzájárult a munkafegyelem javulásához. Olyan területeken, mint pl. az ÁFTH. az OVF ez konkrétan lemérhető a fluktuáció csökkenésén* Az OVF-nél egyébkén:88 alkalmazottat bocsátották el a 11-Vízügyi Igazgatóságról és kb, l,5oo fizikai dolgozót a vállalatoktól. Ezen utóbbi elbocsátások azonban idényjellegűok. A dolgozók, okik é-jepon mert saját korábbi ószrcvótolikot kapták visz­­sza a KB határozatában igen sok javaslatot tettek a takarékosság, a munka megjavítása érdekében. Az ÁFTH-nál a javaslatokat, megvalósításuk lőhetősóséihoz mérten há­rom szakaszra bontották, az azonnal megvalósíthatókra; azokra, melyek az ÁFTH hatáskörébe tartoznak, de még további kidolgozást igényeinek, éppen nagyobb jelentőségük miatt; végül pedig ki fogják dolgozni az év végéig azokat a javaslatokat, melyek túlnőnek az ÁFTH hatáskörén és megvalósításuk indokolt. Érdemes megemlíteni, hogy az OTP-nól pl. egy javaslat, moly egy keske­nyebb ecset használatát•javasolta a lottó szelvényeknél /import fes­tékről van szó/ évi loo.ooo.-Ft-os megtakarítást jelent, XI. Az intézmény hatáskörébe tartozó terülőtökre hozott intézko­­tó ' cCéselEY ~ ~ A központi intézkedések az ésszerűbb és ezáltal kevésbé munkaigényes ügyintézés érdekében általában kedvező fogadtatásra-találtak a köz­ponti irányítás alá tartozó szerveknél, egységeknél. Ilyenek voltak pl: . Az OTP területén pl, a Budapesti Igazgatóság és a vidéki hálózati főosztály összevonása, a saját beruházásban épülő tároasházak, más beruházások intézésének a megyei fiókokhoz történő leadása, a háló­zati egységek-nagyobb engedélyezési jogköre, a minősítések'decontra- ' lizálása, stb. Megszüntettük, ill. .egyszerűsítettek 48 féle jelentést. Az ÁFTH-nál már a korábbi években sor került hatáskörök leadására® Náluk igen sok lehetőség van a munka további javítására, az egységes tervezésre, a jobb létszámgazdálkodásra, hatékonyabb koordinálásra. Nem tudnak azonban, előbbrolópni - annak ellenére, hogy több altorna­­~ tivát dolgoztai© ki - mert visszatérően napirenden levőnek mondják az esetleges átszervezést. Az intézmény kéri a kerületi Pártbizottságot, hogy segítse a-Pártközpont Mezőgazdasági Osztályánál a kérdés végié-' ges rendezését. Az MNB-mél most van folyamatban a szakmai fiókok ós czol© központi szakirányításának összevonása, moly szintén munka-, ügyvitel-, és lót­­számmegtakaritást fog eredményezni® Ennek gyors végrehajtása függ at­tól is, hogy a helyi Pártbizottság . mennyire segíthet az ellenvéle­mények, ill, ellenhatások leküzdésében. Az elfekvő készletek feltárására ós mobilizálására, a munkabéralap ellenőrzésének uj módszerére, a fizetési mérleg megjavítását célzó import-mogtokaritásokra és as export fokozására, a szükségletre való termelés uj hitelfinanszírozására az MNB olyan határozatokat hozott, molyok alkalmasai© ar a, hogy a népgazdaság egész területén hathatós eredményokot hozzanak. Az MNB Pártbizottsága és alapszervezetei a ha­tározatok kidolgozásában, azok ismertetésében jelentősön közreműköd­ők. ./. * _____________38 \ j - 3 " -

Next

/
Oldalképek
Tartalom