Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1965-02-18

I ' . ...... ~ i í| II - -r' V' *- 11 -V Peják et.;, A Ismerteti az Egyetemi KISz Bizottság égisze alatt megjelent "Tiszta sztáréi" c. folyóirat .megjelenésének körülményeit és az ezzel kapcsolatos problémákat. Ezt az egész dolgot az egyetemi Pártbizottság fedezte fel és jelenleg egy Bizottság vizsgálja, hogy hogyan jelenhetett meg, hiszen nem volt hozzá engedélyük. Az egyetemi Pártbizottságnak az az álláspontja, hogy a politi­kai munka eszközeivel győzzék meg az ifjúságot. A dolgokkal kap­csolatban két elképzelés van* a gyerekeket meggyőzni, ugyanakkor a Pártbizottságnál súlyos felelősségrevonást követelni. Rektofci. tanácsülésen foglalkoztak a dologgal és két álláspont alakult ki. Az egyik: hogy nem kell ezekkel a fiatalokkal, szemben el­járni, hanem hagyni őket futni, beszélgetni kell velük. A másik: hogy le kell foglalni a folyóiratokat és helyette más folyóira­tot kiadni. E®ketej3ÜY re és ugyanakkor fegyelmileg elintézni az egészet. Amikor mi Pölöskei elvtárssal beszéltünk azt tanácsoltuk, hogy a folyó­iratot igy, ebben a formájában ne adják ki, hanem más formá­tumban, amelynél az 1-2 szám egyben legyen ós amelyben ebből a már megjelentből a pozitiv dolgokat át lehet venni és a ne­gativ dolgokkal egyben.vitatkozhatnak. így másnak is fórumot tudnának adni a folyóiratban. Az érdekes még az, hogy először úgy indult el a dolog, hogy egy hallgatónak a kezében a folyosón látta meg a PB. egyik tagja. Véleményünk szerint az egyetemi PB. helyes álláspontot ala­kított ki a dologban. A minisztériumban teljesen ellentmondó hireket kapnak az elvtársak a Pártbizottság munkájáról. Lég- 1 utóbb, amikor Vályi elvtárs kint járt, Ilku elvtársnak azt mondták, hogy rettentő nagy botrány volt, ugyanakkor, ami­kor ott semmiféle botrány nem volt. fia . Ágoston et. Az egyetemi KISz VB. összeült. Azt határozták, hogy Asperiánt leváltják és fegyelmi elé állítják, de,leszögezték, hogy egyet­értenek azzal, hogy folyóirat legyen. Ágoston elvtárs tudomása szerint Kockás tanár mindent tudott a folyóiratról. Úgy a KISz szervezetnek, mint a pártszervezetnek nagyon komolyan kézbe kell venni a politikai munkát. Rédei et.: Ezek a figtalok olvassák, hogy nagy Íróink milyen hangon irnak. Fekete^et. Kicsit lezseren megy a munka ós nem mehet ez igy. Kéri Sebőné elvtársnőt, hogy segitsen abban, hogy a min0z tóriumban. ne „le­gyen olyan elképzelés, hogy nem létező problémákról is beszélni kell. •• t é _ . ©

Next

/
Oldalképek
Tartalom