Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1964-07-09

g 1 "■""n,"ir.r"r”“ i -%- lo -­Az osztályfoglalkozások színvonala és a felszólalás színvona­la, elsősorban a felszólalás színvonala nem volt kielégítő. Ezt magyarázni lehet és amit itt tenni tudtak megtették. Va­lami eredményt hozott is, de ez nem kielégitő. A következő évben sokkal erősebben kell a kerületi tagozat tanárainak az alapszervek segitésére támaszkodni. Rendszeressé kell ezt a munkát tenni, hogy milyen módon azt még meg kell találni, talán titkári értekezleten, hogy a pártszervezet részéről is kapjanak ösztökélést, hogy az év folyamán is folyamatosan ké­szüljenek a hallgatók, mert a vizsgára bevágott anyag, amilyen gyorsan megtanulták, olyan gyorsan el is párolog. I Még egy fájó kérdés. A felvételi vizsgák során szűrik a jelent­kezőket. így kerülnek be a hallgatók az I. évfolyamba. Mivel a felvételi vizsgra rövid ideig tart, ezen nem lehet megismerni sem a képess^it, sem az érdeklődési körét a hallgatónak. Ez az fi,-. év folyamán derül ki. r Javaslata: az I. évfolyam tanárainak kellene magukra vállalni azt a népszerűtlen és kényelmetlen feladatot, hogy eltanácsol­ják az esti egyetemről azokat, akik számára bebizonyosodott, hogy nem ez a megfelelő oktatási forma. Sokan kerülnek a II. évfolyamra át és rossz nézni, hogy kinlódnak, kínozzák saját magukat és mégse megy a tanulás. Kevesen vannak, de vannak. Nem szAbad engednünk és ezek az elvtársak az évek során át igy kí­nozzák magukat, kialakul bennük valami kisebbrendűség és ha meg feszülnek sem tudnak valami minimálisát produkálni. Rosszul ér­telmezett humanizmus az ha engedjük ezeket az embereket kinlódni. Ennek nincs értelme. A II. évben ezt az eltanácsolást már nehe­zebb megtepni. > Gács elvtárs: 7. oldal 1. bekezdés: Problémát a hallgatóknál az okoz, hagy rtN esetenként a tudományo szinten vitatott kérdéseknél - a tanár nem áll azonos állásponton a tankönyv, vagy az előadás vélemé­nyével és ezt nem is mindig indokolja." Ez nem világos. Oltné et.nő: Vannak a marxizmus különböző területén vitatott kérdések még és a tanári kar nem minden esetben áll azonos állásponton.®z önmagában nem baj. A problémát az okozza, hogy ha az előadó, vagy a tanár nem domborítja ki, hogy az illető kérdésben még vita van, amin belül az ő álláspontja ez, vagy az, hanem saját álláspontját mint tisztázott, végleges álláspontot állitja. í&dát hoznák, hogy Dr. Földesi Tamás - aki a filozófia előadá­sokat tartja - pl. a forradalmat nem tartja a társadalom fejlődése általános törvényének, ellentétben axxtankönyvvel és a tanárok többségének véleményével. Az, hogy az előadásban mást hallottak, mint a tankönyvben ter­­mésztesen zavart keltett a hallgatókban. Vagy - Földesi Tamás - az államról szóló tankönyviejezetet fél­­megjegyzéssel birálta és ez visszatetszést szült, különösen a fejezet Írójának, aki éppen nálunk hanit, Egri elvtársnak az osztályán. Hashonló példákat hoznatnák a polgazd. tárgykörben is. ifi-I fa / . • 1. vV.' ' j % Y , © > ’ > ' fa'*'-* v - úgtím i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom