Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1964-05-14
1 __________ f , * 4 t. • ■ . ■ i £ j Y Y .. . fa f %. ' | ■ ' ■ Szülői értekezleten egy-egy nevelési kérdéssel való foglal kozás, a Szülők Akadémiája, mind hozzájárul a szülők politikai neveléséhez. Probléma még, hogy egyes családokban a vallásos nagymama neveli a gyermeket, akinek szemléletére nem tudunk hatni, még annyiban sem, hogy legalább a negatív hatást megakadályozzuk. A fentemlitett negativ hatások érvényesülését csökkentené, ha a lakóterületeken dolgozó társadalmi szervek természettudományos ismeretterjesztő előadásokat nagyobb számban szerveznének, ezek kivitelezését pedig népszerű, érdekes formában oldanák meg. Helyesnek tartanánk, ha ennek a munkának az elősegítését az Atheista1Bizottság uj módszerek kidolgozásával végezné. Kerületünk egyházközségeiben működő lelkészség általában lojális magatartást tanúsít államunkkal és annak rendelkezéseivel szemben. Emellett azonban tapasztalható, hogy a katolikus lelkészség körében viták folynak az állam és a Tátikán közötti tárgyalások értékelését illetően. Mivel ezekről a tárgyalásokról a magyar sajtóban közlemény nem jelent mag, igy a különböző külföldi lapok es rádiók közlései alapján tájékozódnak ezekről. Ennek következtében olyan jelek mutatkoznak, hogy a haladó gondolkodású papok bizonyos vonatkozásban háttérbe szorulnak. re A kerület egyházközségeivel való foglalkozás elsősorban a Tanácson bőiül dolgozó egyházügyi előadó feladata. A vele • folytatott beszélgetés azt. mutatja, hogy a kerületi egyházak helyzetéről, azok tartalmi tevékenységéről nem tájékozott, csak kizárólag szertartások engedélyez ésével foglalkozik. A különböző problémák megoldását illetve megvitatását a Fővárosi Tanácsnál működő Egyházügyi Hivatal végzi. Véleményünk szerint ezen a helyzeten változtatni kell, olyan formában, hogy a kerületi felelős személy az egyháv " zakkal kapcsolatos minden problémáról értesüljön és annak intézésében aktivan részt vegyen, Kassai elvtárs elmondotta, hogy évek óta végzi az egyházügyi előadói munkát, de a' Fővárosi Tanács illetékeseivel alig van kapcsolata, tartal• mi kérdésekről vele nem tárgyaltak. 5 0 ___________ _______________